Ugyanazon a napon, amikor Szolnokot az első és egyben legsúlyosabb szövetséges légitámadás érte 1944. június 2-án, Debrecen sem kerülhette el sorsát. A két esemény között ma a legnagyobb különbség, hogy a debreceni Déri Múzeumban időszaki kiállítás emlékeztet az áldozatokra (is).
Debrecenben is
A Felperzselt város című, március 2-áig még megtekinthető kiállítás legmegrázóbb része a teret uraló hatalmas fehér fal, amelyre régi írógépbetűkkel írták fel a debreceni áldozatok neveit, életkorukat, sőt, akiknél tudták, a foglalkozását is. A háború és a bombák nem válogattak (válogatnak)! Az áldozatok között épp úgy volt 1 éves gyermek, mint messze a 60-on túli, temetői napszámos és német katonai szanitéc. No meg persze olyanok is, akikről csak a nevük maradt fenn, mert valószínűleg éppen rosszkor voltak rossz helyen. Pontosabban azon a szép kora nyári napon volt dolguk Debrecenben, amikor olasz támaszpontokról elindultak a szövetséges bombázók, hogy szovjet repülőterek felé tartva a lehető legnagyobb pusztítást hajtsák végre az ellenség infrastruktúrájában. A bombák pedig hullottak és nem válogattak, Debrecenben pontosan úgy, ahogy azon a napon, Szolnokon sem.
Másfél hónappal ezelőtt ugyanitt írtam a Győrben látott „24x a pokol” című kiállításról, ami a dunántúli nagyváros 1944-45-ös, kéttucatnyi bombázásáról szólt (sajnos már bezárt). Így visszatekintve roppant érdekes lényegében ugyanannak a témának eltérő feldolgozását, ugyanakkor helyi interpretációját látni. Még a győri kiállítás mindent megtett, hogy kontextusba helyezze a borzalmakat, azaz Magyarország háborúba sodródásától kezdve, a bombázások hátterén át az újjáépítésig vezette a dramaturgiai szálat, addig Debrecenben lényegében csak az 1944. június 2-ai napra koncentráltak. Nem kétséges, hogy a győri a szimpatikusabb, ugyanakkor elfogadható, hogy a múzeumok lehetőségeit is sok minden korlátozza: pénz, rendelkezésre álló szakember, kreativitás, hely, stb. A két kiállítást látva az azonban egyértelmű, hogy bármelyik megoldás jobb a hallgatásnál, a semminél.
A debreceni Felperzselt város kiállítás leginkább a fellelhető korabeli, helyi fotókra, az ottani és az országos lapokban megjelent újságkivágásokra, illetve a helyiek emlékezetére és természetesen az áldozatok alapos listájára épít. Mondhatjuk, hogy csupa olyasmire, ami arról a pokoli napról (napokról) minden jelentősebb településen rendelkezésre állhat, illetve más gyűjteményektől könnyedén beszerezhető. A debreceniek nem is bonyolították túl a rendelkezésükre álló „források” életre keltését. A tárlat gerince a kinagyított fotók és a hozzájuk illeszkedő, rövid szövegek alkotják, amelyek már magukban is rengeteg információt hordoznak, miközben megrázóak is. Mindezt „csak” felöltöztetik azok a tárgyi emlékek, amelyek leginkább a hadviselőktől maradtak ránk különböző gyűjteményekben, illetve az a két berendezett életkép, amelyek a kiállítás legdrágább, de leglátványosabb elemei lettek.
Magyarul: ezen a kiállításon is kiütközött, hogy egy tárlat megszületését nem feltétlenül a rendelkezésre álló tárgyak száma, hanem a szándék és a kreativitás határozza meg.
Azaz nem kétséges, hogy bármelyik 1944. június 2-án bombázott magyar városban születhetett volna egy hasonló témájú, helyi vonatkozású, az ottani áldozatok előtt (is) fejet hajtó, a mának is üzenő, épp ezért nagyon fontos kiállítás. Ahol nem született, ott sajnos csak a kérdés marad: miért?
