Szolnokon már elhallgattak a fegyverek, amikor Radnóti Miklós még Abda felé tartott, ahol valószínűleg magyar katonák meggyilkolták. A tömegsírból előkerült (?) füzetének néhány "fémlapja" Szolnokon is látható. Ács Dániel Nem tudhatod című könyvében nemcsak a gyilkosok nyomába ered.
Az Alpokra, esetleg az otthonára emlékeztette ez a kép azt a katonát, aki az első világháború második évében Szolnokról a Monarchia nyugati végébe küldte ezt a lapot. Ha nem lenne a kép fölött felirat, bennünket is megtévesztene, hogy több mint száz éve hol is állt ez az alpesi stílusú ház.
Két bezárt vendéglátóhely Szolnok közepén. Egyik a néhai, elhibázott aluljáróban, a másik egy érthetetlenül engedélyezett építményben működött. Hosszú ideje üresek, legfeljebb "városképi dísznek" tekinthetőek. Nem kellene a város közepét újragondolni? Biztos, hogy Szolnok egykor legfontosabb kereszteződésének ma így kell kinéznie? Addig kellene lépni, amíg nem jön a hihetetlen fellendülés.
Emlékeznek a Parlamentben is elhangzott dakota közmondásra? "Ha halott lovon lovagolsz, szállj el róla!" Sajnos a MÁV egy olyan halott ló, amiről a nagytöbbség nem szállhat le. És bár alapigazság, hogy "döglött oroszlánba nem rúgunk", utasként, szolnokiként nincs más lehetőségem.
Annyira elromlott minden ebben a világban, hogy az egészet ott kellene újrakezdeni, ahonnan Noé indult. Elhinnénk bárkinek is, hogy ilyesmire készül? Ebből az abszurd helyzetből indul ki a már Magyarországon is díjazott Csónak című dráma, ami aztán hétköznapi jelenetekből áll össze.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.