A lélegzetem elakadt, amikor beléptem a Cegléd főterén található Dobmúzeum kiállítóterébe. Ne csak akkor nézzék meg, ha arra járnak, hanem kifejezetten emiatt menjenek át Ceglédre! A Kossuth-szobor mögött találják az ajtót, amin túl olyasmit láthatnak, amit a világon sehol máshol.
A Tisza mozi B termébe pótszékeket is tenni kellett szombaton, sőt, voltak, akik nem is fértek be, mert annyian akarták megnézni Kern András Gondolj rám - szerintem kellene egy felkiáltójel a cím végére - című filmjét. Nem vagyunk egyformák. Nem bántam meg, hogy megnéztem, de csalódtam.
A MÁV Járműjavító Művelődési Házában, a Kőrösi úton kellett jelentkeznünk reggel nyolcig. Ugyanúgy több százan baktattunk az épület felé, mint pár héttel korábban, amikor Beatrice koncertet rendeztek ott. A rendőrök ezúttal is tömegesen sorakoztak az udvaron, pedig az invitálás alapján ez a buli nem ígérkezett olyan húzósnak, mint Feróék fellépése.
Úgy sejtem, hogy Szolnok főteréről készült a legtöbb képeslap a második világháború előtt. Nem véletlen, hogy évente legalább egy a blogSzolnok Album rovatában is feltűnik. Most például ez az 1911-ben postázott, valószínűleg egy hétköznap délután készített fotót használó lap.
Azzal, hogy a megyei könyvtár és a kiadó jóvoltából felkerültek a világhálóra a megyei napilap 1960 és 2000 közötti számai, ki merem jelenteni, hogy bár még csak január van, az idei év legfontosabb helytörténeti fejlesztése megtörtént. Most már csak kutatni és publikálni kell a hatalmas anyagot.
Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.
Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?
Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
A szolnoki Kossuth téren készült kép egy május elsejei felvonulást mutat. Egyértelmű, hogy a fotós csak 1957-ben, ’58-ban vagy ’59-ben dolgozhatott, a Magyar utca torkolatánál állva.