blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Nekünk álmodók

Jó lenne egy olyan könyvet kézbe venni, amely a Szolnokra tervezett, de soha meg nem valósult épületek terveit, történetét mutatná be. Mert lehetne például a megvalósultakat viszonyítani, netán bánkódni az elszalasztott lehetőségek okán, de akár ösztönzőleg is hatna, hogy érdemes álmodozni.

Utcasoroló (54.): Nagy Imre körút

Négy évtizede létező közterületünk, amely 23 éve viseli az egykori miniszterelnök nevét. A korábbi névadóhoz persze sokkal több köze volt, hiszen Dr. Csanádi György nemcsak kommunista miniszter volt, pár napig Nagy Imre 56-os kormányának a tagja, de a hazai vasúti közlekedés megújítója is.

Sír a Tisza

Vallom, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. De azt is, hogy a magántulajdonosnak sokszor közösségi kötelezettségei is vannak. Különösen egy olyan épület esetében, amely a város szimbóluma is lehetne. Mindez onnan jutott eszembe, hogy öt éve cserélt gazdát a Tisza Szálló.

Szolnok képes krónikása

Szigeti Henrik neve ma már sajnos keveseknek ismerős. Pedig nélküle sokkal kevesebbet tudnánk Szolnok előző századfordulós állapotairól, és talán az amatőr fotózás is jóval később jelent volna meg a városban. Zseniális üzletember lehetett. Utcát érdemelne.

Szerelmi vallomás 1901-ből

Az azonosíthatatlan H. Ö. a torkolatot ábrázoló szolnoki képeslapon emlékeztette a fővárosban élő Vargha Ferencznét arra, hogy 12 évvel korábban - azaz 1889-ben! - milyen szerelmes leveleket küldött neki Mendéről. Ez legalább annyira szép, mint az üzenethez használt 114 éves anziksz.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Bringázó Szolnok anno

Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
spot_imgspot_img