blogszolnok

4444 CIKKEK

Exclusive articles:

Nemzetközi filmszemle Szolnokon

Négy nap alatt 258 film, köztük 55 versenyfilm, közönségtalálkozók, könyvbemutató, könnyűzenei koncertek, mindez ingyen. Ezeket kínálja a Tisza Mozi a jövő hétvégén a Nemzetközi Tudományos Filmfesztiválon, amelynek védnöke Lovász László, az MTA elnöke.

Emberi ürülék a belvárosban

Nemhogy irodalmi, de vállalható módját is nehéz találni annak leírására, ami szombaton reggel a belvárosban várt. Az üres üvegeken, a szétdobált ételcsomagolásokon, a halmokban álló csikkeken már túltettem magam. Az emberi ürülék azonban tényleg kiverte nálam a biztosítékot.

De Niro nagypapa

Nem egy családbarát, inkább feminista film. Tulajdonképpen vígjáték, mivel azonban nem az a gatyaletolós fajta, vannak benne drámai részek is. Az alapötlet remek, a feszegetett társadalmi problémák jók, csak kár, hogy a vágó gyáva volt. Robert De Niro viszont zseniális.

Csalóka képek

A Szolnok főterét ábrázoló színes képeslapot valamikor 1915-ben, feltételezhetően egy osztrák katona adta postára. A fekete-fehér verziót viszont legalább tíz évvel korábban küldték ugyancsak Szolnokról. A kettőhöz ugyanazt a fotót használták, bár a színesről néhány ember eltűnt.

Megöregedett békák?

Aki Szolnokon volt gyerek, avagy itt nevelt srácokat, annak kultikus hely a Verseghy parkban található békás szökőkút. Ami a mellékelt képeslap tanúsága szerint 1928 és 1932 között már biztosan megvolt, bár ha a Tisza szálló ablakaira nézek, akkor a korábbi dátumra tippelnék.

Kiemelt

Irány Tarján!

Nem akarnék senkit megbántani, de fogok, amikor leírom: ha tudni akarják, miként kell egy volt szocialista megyeszékhely történetét élvezetes kiállításon bemutatni, akkor irány Salgótarján.

Bringázó Szolnok anno

Képeslapok alapján jelenleg csak azt jelenhetem ki biztosan, hogy 1905 és 1907 között Szolnokon már bringáztak, a két háború között pedig árusítottak is kerékpárt. A képek mesélnek.

Milliós bevétel?

Természetes, hogy egy belvárosi építkezéshez közterületet is igénybe kell venni. Egy normális városban ennek vannak szabályai és költségei, amit mindenkivel betartatnak és megfizettetnek. Ha Szolnok is ilyen normális város, akkor a Mészáros Lőrinc utcában talán fél évtizede is tartó építkezés miatt – ami nemcsak járdát, de parkolóhelyeket is elfoglal –, elég sok pénz befolyhatott már a közös kasszába. Ettől még jogos a kérdés: hány évig foglalható el a közös terület?

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.
spot_imgspot_img