A város két jelentős terét - a Kossuthot és a Hildet - köti össze a Hubai utcai átjáró. A fala olyan, amilyen egy elhanyagolt környéken lenni szokott. De itt? Nem lehetne az alkotóknak kijelölni valahol festhető falat? Itt nem, ott megnézném, hogy mit alkotnak.
Az Árkád épületét se kiköpni, se lenyelni nem tudja a város, azaz egy megoldatlan problémahalmazként díszíti a város közepét. A hátsó üzletsorokhoz vezető folyosó pedig maga a bűzölgő ocsmányság. Magánterület? Magán gond?
Két hete éktelenkedik egy horogkereszt a város legforgalmasabb pontján. És onnan 50 méterre, a gimnázium falán egy másik mocsok. Ezekkel együtt kell élnünk?
Angliában jártam, sok mindent láttam, és nem állhattam meg, hogy ne jegyezzem fel, mi tetszett, mi az, ami ott működik, nálunk meg nem. Tanulni épp úgy nem szégyen, mint büszkének lenni arra, amiben jobbak vagyunk. A közlekedés után jöjjenek az angol parkok.
A Szolnok könyve olyan, mint mi. Nagyon érdekes, de itt-ott felületes, nagyon szerethető, de néha szubjektív, nagyon fontos és nehezen letehető. Nem ellene, érte vitatkozom. Mert ennek a könyvnek minden szolnoki polcán ott kellene lenni, és mind iskolában használni kellene.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.
