A város két jelentős terét - a Kossuthot és a Hildet - köti össze a Hubai utcai átjáró. A fala olyan, amilyen egy elhanyagolt környéken lenni szokott. De itt? Nem lehetne az alkotóknak kijelölni valahol festhető falat? Itt nem, ott megnézném, hogy mit alkotnak.
Az Árkád épületét se kiköpni, se lenyelni nem tudja a város, azaz egy megoldatlan problémahalmazként díszíti a város közepét. A hátsó üzletsorokhoz vezető folyosó pedig maga a bűzölgő ocsmányság. Magánterület? Magán gond?
Két hete éktelenkedik egy horogkereszt a város legforgalmasabb pontján. És onnan 50 méterre, a gimnázium falán egy másik mocsok. Ezekkel együtt kell élnünk?
Angliában jártam, sok mindent láttam, és nem állhattam meg, hogy ne jegyezzem fel, mi tetszett, mi az, ami ott működik, nálunk meg nem. Tanulni épp úgy nem szégyen, mint büszkének lenni arra, amiben jobbak vagyunk. A közlekedés után jöjjenek az angol parkok.
A Szolnok könyve olyan, mint mi. Nagyon érdekes, de itt-ott felületes, nagyon szerethető, de néha szubjektív, nagyon fontos és nehezen letehető. Nem ellene, érte vitatkozom. Mert ennek a könyvnek minden szolnoki polcán ott kellene lenni, és mind iskolában használni kellene.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
