Középiskolásoknak meséltem arról, milyen volt Szolnok ifjúkoromban, és rá kellett döbbennem, hogy számomra evidens, helyi kifejezéseket nem értenek. Mert nekik nem mond semmit, vagy nem ugyanazt jelenti például a pártház, a Vörös csillag vagy éppen a Tallinn. Negyedszázados szavakat magyarázok.
Kertész Marcella alkata, tehetsége és szerepei miatt is Szolnok egyik legnépszerűbb színésznője, akit ebben az évadban az Apácákban, a Szépségszalonban, a La Mancha lovagjában, a Leányvásárban és Hippolyt a lakájban is láthatott a közönség. És akinek jól esik, hogy Szolnok utcáin naponta felismerik.
Gyerekeket becsalogatni a színházba, a színház részéről a legjobb befektetés. A város középiskolásait megszólító Ádámok és Évák ünnepe után a szolnoki általános iskolásokat is megérinthette a színház illata. A Teátrum Gála azonban nemcsak azt mutatta meg, hogy jó játék a színház.
A hiba bennem van. Nem kellett volna elfelejteni parkolójegyet venni az egykori pártház mellett. És nem kellett volna a büntetésként kiváltott napijegyet, munkanapon, negyed négykor megpróbálni bemutatni a szolgáltató ügyfélszolgálatán. Mert akkor most nem bosszankodnék.
A Csepel D-705-ös platójának szélén Bíber Pál, a Verseghy Gimnázium testnevelője egyensúlyozott, de nem 1963-ban, hanem minimum egy évvel korábban. Még néhány kép arról a felvonulásról.
Ha megáll, hogy a 17 milliárdos NKA-pályázat döntnökei valóban „különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelést” követtek el, mit tettek a pénzhez jutók? Például Szolnokon?
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Az egykori Kossuth téri artézikút puttós szobra immár harmadik oldaláról is ismert. A „felnik” valójában „kerámia kompozíció”, és úgy tűnik, Zsoldos László készítette a Hegesztőt.
