Tamás tegnap hívott, hogy menjünk Tisza-tavat kerülni. Most kihagyom, egyelőre Szolnokon készülök a közös túrára. Szolnokon ugyanis lehet bringázni. És ez a kijelentés csak annak érthetetlen, aki nem járt még néhány kisebb városunkban. Két kedvenc köröm van: a "két híd" illetve a "belváros".
"Találjátok ki, mit gyártanak ezek a gépsorok? Minden megfejtő nyer. - Írhatsz rá és vághatod, ide-oda hajthatod!" Valahogy így szólt a nyolcvanas évek egyik reklámja, ami arra akarta rávenni a fiatalokat, hogy tanuljanak papíripari szakmát. Aki Szolnok környékén hitt a reklámnak, az ma már mással foglalkozik.
163 éve ide futott be az első vonat Pestről. 13 éve renoválták az egykori szolnoki indóházat. Azóta pedig lassan, de biztosan szétrohad. Milyen gazdagok vagyunk!
Amikor a hó ropogott a talpam alatt a Kossuth téren, mindig arra gondoltam, akkor jön el az igazi tavasz, ha a Campus Café előtt újra kinyílnak a napernyők, és ismét lesz kedvem inni a limonádéjukból. Megtörtént. Már nem is egyszer. És nem csalódtam.
Szolnok főterét az elmúlt bő száz esztendőben rengeteg képeslapon megörökítették. Az így ránk maradt fotók arról is árulkodnak, hogy miként változott a Kossuth tér.
Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!
A Baross utca 2-8. közötti épületek eredeti állapotáról maradt ránk felvétel Varga József könyv- és papírkereskedőnek, illetve egy České Budějovice-i osztrák katonának köszönhetően.
Harminchét év után Jakab Dezső és Komor Marcell, illetve az épületeik miatt szerettem volna Szabadkára menni. Egy végtelenül kedves, kozmopolita, megfizethető, kávéházazó várost találtam.
A belvárosi nagytemplom toronysisakja még egyáltalán nem menekült meg. Az ezért (is) küzdő Dombi Gábor műemlékvédelmi szakértőt arról kérdeztük, hogy áll a sisak megmentésének ügye.
