Hetven éve 361 lakás épült Szolnokon, 1966 első napjaiban pedig 2,5 ezren vártak lakásra a városban. Öt évtizede Szolnok lakóinak 43%-a 30 évnél fiatalabb volt. Szemezgetés régi hírekből.
Mit tenne, ha legálisan megszerzett, a bankszámláján lévő éves jövedelméből csak úgy elvennének 42 ezer forintot, majd amikor 7 ezret valamiért visszaadnak, elvárnák, hogy még örüljön is?
A Kossuth téri dohánybolthoz a szökőkúton keresztül autóval érkezni, majd a forgalom elől elvileg elzárt területen vészvillogóval várakozni, az a kategória, amire már alig vannak szavak.
A legnagyobb magyarországi kisebbség bántására uszító felirat bő egy éve csúfítja Szolnok egyik „kapuját”, a vasútállomást. Az uniós forrás használatáról tájékoztató táblára festett szöveg minimum 2025 eleje óta nem zavarja a MÁV-ot, az uniós források elköltését felügyelő hazai kormányzati szervezetet, a helyben illetékes rendőrséget és Szolnok Megyei Jogú Város képviselőit sem. És csodálkozunk a politikai közbeszédben legalizálódó vállalhatatlan szavakon, jelzőkön és kijelentéseken?
Nem értem, eddig miért nem jutott ez senkinek se az eszébe. Nem magyar táncfilm, hanem játékfilm magyar táncokkal, aminek a táncos jelenetei közben mozog alattad a mozi széksora.
Az Otthonunkért a Cukorgyári Lakótelepért Egyesületet hamarosan, többségében nem „őslakosok” alapítják meg, akik azonban Szolnok egyik ikonikus szegletéért már eddig is sokat tettek.
Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!
Weinstock Ernő 1928 és 1932 között készült fotóján látszik igazán, milyen szép volt Szolnok első vasbeton közúti hídja, amely alatt átnézve a Tisza-part akkori fejlődése is felsejlik.
A blogSzolnok Album rovatában jelent meg egy fotó a vasútállomástól induló konflisról. A kép hátulján ez szerepelt: „Szolnok utolsó konflisa, 1966”. A közös emlékezet azonban mást mond.
