Ki lehetett az a szerencsés, aki a harmincas évek elején nagyjából egy munkás 150 évnyi fizetésével azonos összeget nyert Szolnokon? A nyereményt a Gettler Bank és Váltóüzlet fizette ki.
Cseh Tamás és Bereményi Géza dalairól, lemezeiről, kapcsolatáról és ezeken keresztül rólunk, magyarokról írt Amerikában megjelenő esszékötetet a 9 éve köztünk élő Diana Senechal.
A fejétől bűzlik, de a működéshez az kevés. Miközben a „szabadságharcosok” disznóságai miatt már nagyhalak is horogra akadnak, mikor nézhetünk szembe a helyi segítőkkel, működtetőkkel?
Színház a színházban. Egy megkerülhetetlen életmű átpörgetése. Romantika happy end nélkül. Közben egy tehetség csillogása, és talán egy mágnes, ami miatt lehet színház a jövőben is.
Úgy tűnik, ez a felvétel a szolnoki Beloiannisz utcán készült 1973 előtt. Nagyjából a mai Sütő utca torkolatánál lévő parkoló helyéről. Jobban megnézve azonban kérdések vetődhetnek fel.
Nem hinném, hogy a Tiszaligeti strandfürdő van elátkozva. Inkább mi, szolnokiak a választott vezetőinkkel. Bezár, nyitva marad? Lassan nyolcadik éve nem tudhatjuk, mi és miért történik.
A World Press Photot azért kell minden évben megnézni, hogy ne felejtsük, még a világ naposabb oldalán élünk. Meg azért is, mert a tavalyi szörnyűségeket az ideiek könnyen felülírják.
Az árnyékokkal díszített, vakolatlan tömb Szolnok kellős közepétől méternyire áll. 130 éve. Ez volt a 20 évvel korábban megyeszékhellyé tett város első bálterme. Amíg nem volt színházépületünk, itt léptek fel a vándortársulatok. Majd némafilmeket vetítettek benne, a harmincas évek elején pedig ezen a helyen nyílt meg a Szolnoki Mozgó. Sokan Vörös Csillag, vagy Nemzeti moziként emlékeznek az épületre. Ma fa nő a tetején. Húsz éve várjuk, hogy más képet mutasson a Sütő utca felé.
Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.
