Szolnok XX. századi történetének egyik sokat emlegetett "forrása" a Scheftsik György által szerkesztett és Kalotai László által kiadott Jász-Nagykun-Szolnok megye múltja és jelene című vaskos kötet. Leginkább azért, mert néhány fotóval és jóval több szóval képet ad a város 1934 körüli állapotáról is.
Az Abonyi út - néhol utca - Szolnok azon közterületeinek egyike, ahol a szembe szomszéd fogalma nehezen értelmezhető, ugyanis a négysávos, ma már talán kevésbé forgalmas főút másik oldalára tényleg születni kell. Vannak ennek az utcának más érdekességei és különlegességei is.
Adatokkal nem tudom alátámasztani, de úgy érzésem, a Baross és a Templom utcákat összekötő, a Szapáryval nagyjából párhuzamos Sütő utca, Szolnok legforgalmasabb mellékutcája, miközben a rendszeresen arra járók átlagéletkora igen alacsony. Szolnok egyik régi, soknevű közterülete.
Épülhetett volna többlakásos társasház a helyére, vagy elpusztulhatott volna következmények nélkül, hiszen "csak" kilencvenéves szolnoki, polgárház. Mégis megmenekült. Úgy, hogy utcafrontja visszakapta eredeti külsejét, belül meg egy modern ház lett. Lehetne ragadós a példa.
Gyászjelentéssel búcsúztatták diákéveiket a szolnoki felsőkereskedelmi iskola IV. b. osztályosai háromnegyed évszázaddal ezelőtt. Akkor még nem sejthették, hogy sok tekintetben utolsók lesznek. Szerencsére nem ez az egyetlen róluk mesélő kordokumentum.
