Például azt, hogy szerintem Szolnokon is érdemes a minőségi kultúrával próbálkozni. Mert a Tiszavirág Fesztivál színpadai között szörfölő közönséget elnézve nem hinném, hogy ennyi ember csak a sör, a bor és a sültkolbász miatt jött ki a szabadba. Szubjektív tapasztalatomat még az sem befolyásolja, hogy ezek a programok ingyenesek voltak, mert magamból kiindulva egész sor olyan magyar tévésztárt tudnék felsorolni, akiknek a műsora akkor sem érdekelne, ha fizetnének a megtekintésükért. Szóval ez a fesztivál is megdönteni látszik azt a tévhitet, hogy az emberek többségét csak az a szenny érdekli, ami a kereskedelmi tévékből csordogál. Lehet, hogy évközben is érdemes lenne a város közösségi terein – kint és bent – a Tiszavirág Fesztivál fellépőihez hasonlókkal próbálkozni? Angol tudósok bebizonyították, hogy egy olyan városban, ahol a Tisza mozi és a Művésztelep mellett még egy ilyen fesztivál is több ezer embert vonz naponta, ott erre érdemes kísérletet tenni.

Már csak azért is, mert a közönség összetételét nézegetve, nem ugyanazok sodródtak a Borházak utcáján sem, akik május elsején a Tiszaligetben ünnepeltek. Ráadásul annak ellenére, hogy viszonylag jelentős mennyiségű sör, bor és pálinka fogyhatott a fesztiválon – igaz, minőségi – nem döntöttek fel részeg alakok, nem öntöttek le véletlenül piával, és még a műsorokat sem verték szét alkoholtól felbátorodott önjelölt sztárok. (A Gilby Clark koncert végén, a színpad jobb szélétől teli üveget vagy poharat a közönség fölött átdobó fiatalembert a szabályt erősítő kivételnek tekintek, akit persze minden további nélkül engednék vaslapáttal inzultálni.)

A Tiszavirág Fesztivál az én szememben arra is kiváló példa, hogy miként lehet egy városnak valódi reklámot csinálni.

Mert persze fontos, hogy egy újabb üzemcsarnokot nyit meg valaki, uniós forrásból valami épül, átépül, megújul, de ezek azok a tucat hírek, amilyeneket minden település próbál magáról elsütni. És hát nem is nagyon ütik meg, nemhogy az átlag magyar, de a hétköznapi szerkesztő ingerküszöbét sem. Viszont az, hogy egy amerikai világsztár Magyarországra jön, és nem Budapesten koncertezik, az még az olyan fővárosi médiumokat is érdekelt, akik a saját szerkesztőségük ajtaján csak akkor lépnek ki, ha minimum három hulla van a sztoriban, és műsoridőt is csak akkor adnak bármilyen témának, ha van benne vér, erőszak vagy valami deviáns. Remélem, készül majd tanulmány arról, hogy a 2014-ben Szolnokról – nem helyi médiumokban – megjelenő hírek, tudósítások, riportok és egyéb anyagok hány százaléka szólt a Tiszavirág Fesztiválról. És mondjuk ezeknek a felületeknek mi az értéke, és mibe került ez a városnak.

Mindent összevetve, saját nagyon szubjektív és vállaltan elfogult véleményem szerint az elmúlt héten nagyon jó volt szolnokinak lenni és Szolnokon lenni. Mert mi, szolnokiak és a város barátságos, kulturált és szerethető arcunkat mutattuk. Olyat, amilyenek tulajdonképpen nemcsak ebben az öt napban, hanem egész évben szeretnénk lenni. Ami miatt én büszke vagyok arra, hogy a Tiszavirág Fesztiválhoz a szolnoki jelző is kapcsolódik.

És amire most újra 359 napot kell várni.