A régi, tehetős szolnokiak vagy nem szerették a cicomát a házaikon, vagy racionálisan gondolkodva, inkább megfogták a pénzt, semmint holmi tornyocskákra költsék. Észrevették már, hogy Szolnokon milyen kevés házon van valódi torony? Kevesebb van belőlük, mint pletykaablakból.
Létezéséről csak tudtam, de soha sem jártam ott. Eddig. Most is véletlenül bukkantam rá a gáton futó kerékpárút mellett. Akkor élhette fénykorát, amikor Szolnokon még legalább hét helyen lehetett strandolni. Építése sok mindent elárul a szocializmus lakótelep-eszményéről.
Arra, hogy a Tisza Szolnoknál valamikor valódi hajóútként szolgált, ma már csak néhány, különböző méretű és állapotú vasbetontömb emlékeztet a folyóparton. Az egykori tárház tövében. Nem állítanám, hogy ezek a "romok" a maguk módján ne lennének szépek. És életveszélyesek.
Mindössze tíz kilométer, alig kilencméternyi szintkülönbséggel. Két és fél óra alatt kényelmesen megtehető, és közben olyan helyeket láthat egy szolnoki is, amiket addig még soha. Volt, ahol tényleg egyedül érezhettem magam a számomra ritkán hallható csendben, Szolnok tövében.
Kőolajkutató, BVM, ERDÉRT, Béke TSZ, Vegyiművek, Cukorgyár, Stella d'Oro. A szolnoki buszmenetrend megállónevei. Amelyek ma már nem létező, egykor nagynevű, sokakat foglalkoztató vállalatokra és így a múltunkra emlékeztetnek. Talán nem tűnnek el úgy, mint az MTH megálló.
