(Nyári ismétlés. Ez az írás 2014. január 13-án jelent meg először.)

Ezt a nagyalakú, vaskos – ötszáz oldalas -, ebből kifolyólag súlyos kötetet nemrég egy antikváriumban találtam. Elsősorban azért tartom fontosnak az ismertetését, mert Szolnok ipar- és helytörténetének egyik jelentős időszakával foglalkozik. Nevezetesen a város villamosításának kezdeteivel. Ráadásul két avatott helyi szerző – ma már sajnos egyikük sem él – Kaposvári Gyula és Dr. Szabó László jóvoltából.

Maga a könyv elképesztően debreceni. Ám ez teljesen érthető, ha tudjuk, hogy a TITÁSZ központja Hajdú-Bihar megye székhelyén volt. Nálunk talán csak igazgatóság, illetve kirendeltségek működtek. A debreceniség sajnos a gazdag képanyagon érhető a leginkább tetten, azaz ahol illusztrálni lehetett annak a közel száz évnek a fejlődését, ott leginkább hajdúsági fotók kerültek a könyvbe. Igaz, az a néhány szolnoki kép, amit a lassan négy évtizeddel ezelőtt dolgozó szerkesztők felhasználtak, igazi csemegének tekinthetők.

Mindezek mellett kijelenthető: tiszteletreméltóan alapos munkával van dolgunk. Olyannal, amit csak egy korabeli, szocialista nagyvállalat engedhetett meg magának. Talán nem túlzás azt mondani: sikítófrászt kapnának a külföldi tulajdonosok vagy a magyar részvényesek, ha valaki egy ilyen ötlettel állna ma elő. Amiből sajnos az is következik, hogy például az elmúlt négy évtized áramszolgáltatásának fejlődése sokkal kevésbé dokumentált, mint a hőskor.

Amikor kigyúlt Szolnok első utcai lámpája. Tudják, hogy ez hol állt és mikor? Én is csak ebből a nagyszerű könyvből tudtam meg, hogy az első két utcai lámpát a Szapáry utcán, a Nemzeti Szálló elé helyezték ki 1894-ben. Merthogy a város akkor legújabb és legkorszerűbb szállodáját eleve úgy építették, hogy a központi fűtést ellátó gőzkazánnal áramot is termeltek. Amivel nemcsak a helyiségeket világították meg, hanem – némi reklám okán – a szálloda előtti utcafrontot is. Ahol – korabeli újságcikkek szerint – a helybéliek hosszan ácsorogtak, és bámulták az új csodát.

Ami Szolnok vezetését is arra ösztökélte, hogy lépéseket tegyen a város villamosítása felé. Mivel azonban éppen nagyon eladósodott volt a város, vállalkozók bevonásával kívánták ezt megvalósítani. És, hogy nincs új a Nap alatt, a lassan 120 éves történet is bizonyítja. A város villamosításának elindítására ifj. Scheftsik István, az egykori polgármester fia kapott lehetőséget, akivel Szolnok először olyan szerződést akart kötni, amit a fővárosból küldtek vissza átdolgozásra. Mivel nem a város, hanem a nagy befolyással bíró család érdekeit szolgálta. Akik aztán persze tíz évig Szolnok áramszolgáltatói lettek a mai Verseghy park területén álló gőzmalmukban kialakított telepükről.

Ugyancsak ebből a könyvből tudtam meg, hogy majdnem három évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Tisza túloldalára is átjusson a villanyáram. Erre 1925-ben Patak Rezső kapott jogot negyedszázadra. Amit persze nem használhatott ki teljesen, hiszen 1950-re már rég államosították az áramszolgáltatást. Azaz addigra megszületett ennek a könyvnek a kiadója, TITÁSZ.