2026.04.14. (kedd)

Megmaradt képeslap

Megmaradt képeslap

Dátum:

Ezt a rettenetes minőségű képeslapot 1928. augusztus 1-jén küldték Szolnokról Jászdózsára. A hátuljára írt szöveg alapján - a csók szó négyszer szerepel benne - persze teljesen mindegy lehetett, hogy mit ábrázolt, mikor készült és milyen minőségű az anziksz.

Ezt a rettenetes minőségű képeslapot 1928. augusztus 1-jén küldték Szolnokról Jászdózsára. A hátuljára írt szöveg alapján – a csók szó négyszer szerepel benne – persze teljesen mindegy lehetett, hogy mit ábrázolt, mikor készült és milyen minőségű az anziksz.

Hogy ez a viszonylag nagy mennyiségben készült – sokszor felbukkanó – képeslaphoz használt fotót nem a húszas években készítették, arra nemcsak a minősége, de a Verseghy Gimnázium előtti tér állapota is bizonyíték. Ugyanis a város első középiskolájának főbejáratával szembeni terület a húszas évek végén már nem volt ilyen sivár, mint ahogy e fotó alapján gondolhatnánk. A környéket ugyanis a Tisza szálló 1926-os építését követően rendezték, így az akkori Horthy Szabolcs park már alapvetően gondozott képet mutathatott. Sőt, azt gondolom, hogy erről a környékről már a tízes években sem lehetett volna ilyen fotót készíteni.

A képeslapokon lévő feliratok – ahogy az a múlt heti Album cikkből is kiderült – olykor kevesebb támpontot adnak egy fotó korának a megállapításához, mint egy bélyegző. Ám ebben az esetben talán elfogadhatjuk: a képeslap szövege – Szolnok, Főgimnázium – is arra utal, hogy maga az anziksz jóval előbb készült, mint feladták. A Főgimnáziumunk ugyanis 1922 óta viseli a szolnoki születésű költő nevét. És, ha jól látom, ebben az esetben nemcsak a képeslap felirata, de még az épület homlokzatán lévő szöveg is Főgimnáziumként azonosítja az épületet.

Elsőre egyébként azt gondoltam, hogy a Vasúti Levelezőlapárusítás által forgalomba hozott képeslap fotója a gimnázium épületének 1888-as átadása után nem sokkal készült. Ám, ha jobban megnézzük a fotót, van rajta három részlet, amelyek miatt azt kell mondanom, hogy a fotó legalább tíz évvel későbbi. Ezek pedig a három teljesen különböző villanyoszlop. Az elsőt a Magyar utcai szárny sarkánál, a másodikat a bejárattól balra, a harmadikat pedig szinte a bejárat mellett lehet felfedezni. Mivel Szolnok villamosítása csak 1896-ban indult meg, valószínű, hogy ezek az oszlopok csak néhány évvel később kerültek az iskola elé. Amiatt pedig, hogy a színház irányába nincs folytatásuk – ráadásul akkor még a színház első épülete sem állt -, feltételezhetjük, hogy ezek az oszlopok kifejezetten az iskolába hozták az áramot. Hogy miért különbözik mind a három, azt persze nehéz megmagyarázni.

Szóval, ha tippelni kellene, azt mondanám, hogy ez a fotó az 1900-as évek első évtizedében készült, és talán az első világháború ínséges éveiben lett belőle képeslap. Amire akkor viszonylag nagyobb mennyiségben volt szükség, így sokat nyomhattak belőle. Ahogy pedig a háború és a forradalmak elmúltak, maradt egy halom lap, amit azonban mégsem lehetett kidobni. És úgy tűnik, simán el lehetett adni azoknak, akiknek nem a képes oldal volt a legfontosabb.

Hanem az, hogy egy Jászdózsán élő úrleánnyal – a ceruzával írt név sajnos teljesen olvashatatlan – tudatni lehessen: a fiatalember egy „jó erős gyakorlat befejezése után jó kimerülve” is sok-sok csókot küld és „csókkal gondol” a hölgyre.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.

Még egy toronnyal

A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.

Baross utcai szecesszió

Mert ez a szolnoki, Baross utcai szecessziós homlokzatú épület minden részletében szép, és fontos volt, azért kerülhetett a város főterén működő kiadó, Fuchs Manó képeslapjára 120 éve.