Mit tehetünk, ha a belvárosban lakunk és tízéves gyermekünkre naponta rátör, hogy focizni szeretne? Vannak dolgok, amik nem hiányoznak addig, amíg nem szembesítik velük az embert. Például egy grund Szolnok belvárosában.
Az angolok bizalma szinte letörhetetlen. Segítőkészségük határtalan. Furcsaságaik pedig olykor elképesztőek. Van, amit érdemes lenne eltanulni tőlük, és bizony van, amit jobb lenne elkerülni.
Angliában jártam, sok mindent láttam, és nem állhattam meg, hogy ne jegyezzem fel, mi tetszett, mi az, ami ott működik, nálunk meg nem. Tanulni épp úgy nem szégyen, mint büszkének lenni arra, amiben jobbak vagyunk. A közlekedés után jöjjenek az angol parkok.
Az a betegségem, hogy külföldön járva mindig azt nézem, hogy ott mi működik, ami nálunk nem. És vajon miért? Azt hiszem, ez nem kisebbrendűségi komplexus, hanem az örök optimizmus: ha már olyan büszkék vagyunk az eszünkre, néha használhatjuk is. Angliai jegyzetek.
Csalódottan álltam Strasbourg külvárosában, egy tisztviselő negyed apró utcácskájában, az egyforma rózsaszín, repkénnyel befuttatott házak között. A bejáratok az utcáról nyíltak, a szűk udvarokban kocsi beállók, hátrébb egy kis zöld. A kertek mögött pedig egy hatalmas monstrum, az Európai Parlament épülete.
