Mit érdemel az a bűnös - ha egyáltalán nevezhető így -, aki vasárnap délután kettőkor érzi szükségét, hogy a belvárosban flexeljen? Hogyan nevezhetjük a bolttulajdonost, akinek a riasztója hajnaltól reggelig próbálja felhívni magára a figyelmet? Nehéz az együttélés. Fel- és megoldhatatlan.
Szolnokiként Szolnokon szemetelek. Még akkor is, ha eredetileg nem is akartam volna. Erről persze nem Szolnok tehet, de ettől még a szemetem Szolnokon marad. A környezettudatosság, az ökológiai lábnyom csökkentése meg egy nagy kamu. Vagy szinte lehetetlen.
Mondhatnám, fél évszázaddal ezelőtt arra ébredt Szolnok (is), hogy magyar katonák masíroznak a Felvidéken. Erről azonban 1968. augusztus 21-én még csak azok a szolnokiak tudhattak, akik maguk is részesei voltak a hadgyakorlatból hadműveletté lett bevonulásnak.
Az egész azzal kezdődött, hogy a szolgáltató jelezte: nyolc évvel a beköltözésünk után ki kell cseréltetni a vízóránkat. Mert lejárt valami szavatosság, és ha nem veszünk újat, meg nem plombáltatjuk le, akkor a jövőben a fogyasztásunkat a társasháznak számlázzák ki. Megtörtént.
Ne szépítsük! Nem tudok versenyre kelni a szép idővel. Részben mert ellustít, részben meg azért, mert azt látom, ilyenkor alább hagy az olvasási kedv. Ami télen ezer olvasót érdekel, az májustól már csak kettőszázat. Hát akkor inkább pihenjünk! Vakációra megy a blogSzolnok.
