Azzal, hogy a 4-es számú főút lassan Szolnok határáig kétszer kétsávos gyorsforgalmi út lesz, több évtizedes álom valósul meg. Ám nekem úgy tűnik, hogy a beteljesülésig rémálmaink lesznek. Amiket számomra az útfelújítók előtt vagy nyomukban járó KRESZ-tábla kihelyezők okoznak.
Gyerekként nem sejtettem, hogy mire felnövök, a rádióból reggelente azt üvöltik: Kuki show. Igaz, akkoriban még nem ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Félek, ha nem kapjuk össze magunkat, az unokáim durvább üvöltözések mellett indíthatják a napjaikat. És nagyon más lesz a magyar kultúra.
A Magyar Rádió évtizede üresen álló volt Szolnoki Stúdiójáról jutott eszembe, hogy mennyi használaton kívüli középület van a városban. Többségük persze magántulajdon, ám mégsem tudom azt mondani szolnokiként, hogy semmi közünk hozzájuk. Előttünk pusztulnak, nekünk is veszteségek.
Az idei 241. poszttal téli szünetre megy a blogSzolnok, hogy január 5-én, 2019 első Album rovatbeli bejegyzésével elindulhasson a 10. évfolyam. Most döbbenek rá, hogy közel egymillió betűt hegesztettem idén egymásmellé, erre a felületre. Megtisztelő, hogy erre napi több százan voltak kíváncsiak.
Miért kell verbálisan, írásban megsemmisíteni, alázni, földbe döngölni azt, akinek más a véleménye? Pontosabban, miért kell már azt is bántani, akinek még van véleménye? Ha a közösségi oldalakra írt indulatok egyszer kiszabadulnak, billentyű helyett puska kerül a kézbe, élő magyar nem marad.
