Ami a Tündével történt, az számomra kicsit olyan, mint amikor valaki a város legjobb éttermébe susogós melegítőben megy a vasárnapi családi ebédre. Mást gondolunk a világról. Nem állítom, hogy az a helyes, amit én. Ám ettől még sirathatom a Tündét, Szolnokot és magamat.
Az idei október 22-e reggel és délelőtt sokaknak marad emlékezetes. Egy tragédiából kifolyólag ugyanis lényegében megbénult egész Szolnok és a tiszántúli települések egy része. Lassan két héttel az események után talán érdemes lehet a dolog tanulságairól is beszélni.
Ha Marty McFly ma véletlenül Szolnokra érkezik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy Doki időgépét valaki megbuherálta, mert nemcsak időben, de térben is ugrott. Persze, ha ez előfordul, cseppet sem fogok csodálkozni, ha Marty nem egy DeLoreannel, hanem egy Skoda Rapiddal érkezik.
Vallom, hogy a magántulajdon szent és sérthetetlen. De azt is, hogy a magántulajdonosnak sokszor közösségi kötelezettségei is vannak. Különösen egy olyan épület esetében, amely a város szimbóluma is lehetne. Mindez onnan jutott eszembe, hogy öt éve cserélt gazdát a Tisza Szálló.
Nemhogy irodalmi, de vállalható módját is nehéz találni annak leírására, ami szombaton reggel a belvárosban várt. Az üres üvegeken, a szétdobált ételcsomagolásokon, a halmokban álló csikkeken már túltettem magam. Az emberi ürülék azonban tényleg kiverte nálam a biztosítékot.
