Az elmúlt évek egyik legjobb szolnoki fejlesztése a kerékpárutak kiépítése. Igen, azokról a piros kővel kirakott utakról van szó, amelyek néhol a járdába, néhol az úttestbe lettek beépítve. És amelyek használata sokak számára komoly kihívást jelent. Úgy a járdán, mint a nyeregben.
Egy pillanatig sem gondolom, hogy Szolnokon bárminek is azért kellene megváltoznia, mert a blogSzolnok írt róla. Az azonban érthetetlen, hogy ha a Szapáry utcát tele tudják pakolni undorító, új kukákkal, az évtizedek óta ott pusztuló kővirágtartók miért nem tűnnek el.
Hetven éve ért véget a második világháború Európában. Abban az értelemben, hogy a szembenállók közül az egyik győzött. Ezzel pedig az emberiség szégyene, a nácizmus vereséget szenvedett. A borzalmaknak azonban nem lett vége. Ám emiatt nem feledkezhetünk meg május 9-éről.
Szolnok legismertebb, állandó turisztikai attrakciója volt a Repülőmúzeum. A múlt idő alkalmazása azért indokolt, mert a város egykori vasútállomása helyén valamikor majd felépülő Reptár projekt miatt lakat került a szandai park kapujára. Tehát most két szék között fogadjuk a turistákat.
Talán elhiszik, nem okoz örömet Szolnok egyes helyeinek a pusztulásáról évente írni. Esküszöm, mindig úgy megyek vissza ezekre a helyekre, hogy reménykedem: történt valami pozitív változás, amióta nem jártam ott. Szomorú Millér, Tallinn mozi, volt Tüdőkórház és a többi.
