Talán kicsit sokat foglalkozom a szolnoki Vasútállomással, aminek csak részben magyarázata, hogy napi ismerősöm. Sokkal inkább azért teszem, mert a város egyik legfontosabb, ám méltatlanul magára hagyott épületének gondolom. Amiről néha álmodok is.
Az egykori Ságvári Művelődési Ház oldalsó bejárata fölül eltűnt Andrássy Kurta János 1958-ban készült Táncolók című domborműve. Mivel nem tudom, hogy végleg megsemmisült vagy csak az építkezés idejére került biztonságos helyre, segítséget kérek. Ki tud valamit a műalkotásról?
Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy majd ki fog derülni: rosszindulatú vagyok és valamit nem jól gondolok. Ennek ellenére fenntartom magamnak a jogot, hogy elképedésemnek és elkeseredettségemnek adjak hangot a Városháza főhomlokzatának barbár elcsúfítása miatt.
Mától mindaddig nem teszem a lában sem a szolnoki, sem más McDonald's étterembe, amíg ezek a lelketlenek el nem távolítják az Ady és a Szapáry út sarkán, az egykori Tisza Cipő reklámjára húzott plakátjukat. Aki ilyesmit tesz, az tudatlansága okán más aljasságra is képes.
A télnek, főleg, ha nincs hó, van egy hatalmas hátránya. A kopasz a fák és bokrok nem takarják el azt a rengeteg szemetet, amit a természet lágy ölén képesek vagyunk elhelyezni. A főváros felől Szolnokra érkező vonat ablakából valami elképesztő kép tárul az érkezők és átutazók elé.
