Nem vagyok oda Leonardo DiCaprioért, így nem is miatta, hanem a történet és a látvány okán néztem mag a Tiszában A nagy Gatsby-t. A film után jutott eszembe, hogy utoljára a Nemzeti mozi első sorából láttam ezt a fiút, mivel a Titanicra már csak oda jutott hely. Hová lettek azok a teltházak?
A Szapáryn fatörzsre szegezett több hónapos plakáton már csak magamban pityergek. A szemben rendszeresen tilosban parkoló luxuskocsikon viszont fel sem húzom magam. A házak és boltok előtt térdig érő gaz pedig természetes lett. A betartatlan szabályok igénytelenné és beletörődővé tesznek.
Nem értek az útfelújításhoz. Életemben nem kátyúztam. És azt se tudnám kiszámolni, hogy a rendelkezésre álló források hány négyzetméter folytonossági hiány betömésére elégségesek. Azt gondolom magamról, csak egy józan paraszt vagyok, aki most a Madách utcában dobta el az agyát.
A mai naptól a barnaszemű városlakók másodrendű állampolgárnak tekintendők. Nem érdekel, hogy az a barnaszemű orvos a legnagyobb hidegben is kijött hozzánk, amikor halálunkon voltunk. Nem fontos, hogy az a barnaszemű tanár, akkor is emberségesen bánt velünk, amikor disznó módon viselkedtünk.
Mentegetőzhetnék, hogy nem akarok senkinek se rosszat, pláne nem az állását veszélyeztetni. Mert mondhatják, ennél fontosabb dolog is van a városban, és egyébként is leszedhettem volna azt a plakátot, ha már ennyire zavar. De minek hazudoznánk?
