Ennek a lapnak a képes oldala azt mutatja, milyen volt a Verseghy park nem sokkal az elkészülte után. Hátlapja pedig arról tanúskodik, hogy a harmincas években a főváros környékéről is jártak nyaralni Szolnokra.

„Kedves Mancikám! Szerencsésen megérkeztünk, nagyon jól érezzük magunkat. Járunk a vén Tiszára, nagyszerű lenne fürödni, csak a Duna után nagyon meleg. Csókolunk mindannyiótokat.” Sajnos nem látszik, hogyan is hívták azt a nyaralót, aki – szerintem – 1932. július 12-én ezt a lapot Újpestre küldte. Egyszerűen azért, mert az üzenet végén már olyan picik a betűk, hogy kibogozhatatlan az aláírás. A pontos dátum meg amiatt bizonytalan, mert az egykori bélyeget letépték a lapról, így a pecsétnyomat megsérült, emiatt pedig csak talán egy kettes látszódik az évszámból.

Abban persze biztosak lehetünk, hogy 1922-ben nem adhatták postára ezt a képeslapot, hiszen a Verseghy park mai területe akkor még nem így nézett ki. Mint közismert, a Tisza szállót és a körülötte kialakított hatalmas parkot csak a húszas évek második felében kezdték építeni, és az e lap előterében látható – ma is meglévő – kővirágtartó csak 1926-ban került a helyére. A növények alapján – amelyek közül talán csak a bal szélen futó gesztenyesor élte túl az elmúlt évtizedeket – azt feltételezhetjük, hogy az anzikszhoz használt képet nem sokkal a park átadása után készíthették. Szerintem a híd belvárosi hídfőjéről.

Ezt a lapot egyébként a szolnoki Gerő Ignácz adta ki, és ha jó a szemem, azt is meg merem kockáztatni, hogy a felhasznált fotónak 1934 előtt kellett készülnie. Nekem ugyanis úgy tűnik, hogy a kép előterében és a mögötte lévő kővirágtartók, valamint a békás szökőkút után, már majdnem a Tisza szálló kerítésénél egy harmadik kőtál is áll egy oszlopon. Márpedig ha ezt jól látom, akkor a fotónak azért kellett 1934 előtt készülnie, mert abban az évben került a mai helyére Borbereki Kovács Zoltán Verseghy Ferencet ábrázoló mellszobra.

A postázás lehetséges dátumai közül az 1942-őt és a későbbi, kettesvégűeket is kizárnám. Egyszerűen azért, mert nem hinném, hogy valaki akkor jött Szolnokra nyaralni, amikor már Délen és Keleten is háborúztunk, a későbbi évtizedekben pedig már nem igen futhatott ez a lap.

Mindenesetre érdemes egy percre azon elmélázni, hogy valamikor a húszas évek végén, a harmincas évek elején Szolnok vonzó turisztikai célpont lehetett. Gondoljunk bele, hogy akkoriban nyitotta meg kapuit a Tisza szálló a fürdővel, és még a Szapáry utcai Nemzeti szálló fénye sem volt megkopva. Közel száz szoba várta tehát az átutazókat és a turistákat, akik nemcsak a Tisza szálló jótékony vizét, de a folyón kialakított fürdőházak miatt a „vén Tisza” – talán nem mindig hűs, de lágy – habjait is élvezhették.