A szolnoki Bakos István papírárukereskedő az ugyancsak szolnoki Ragács Gyula felvételének felhasználásával szándékosan készíthetett olyan képeslapot az előző századfordulón, amely vásárlóját és postára adóját szabálysértésre ösztönözte. Magyarországon ugyanis 1905-ig úgynevezett hosszúcímzéses levelezőlapok voltak forgalomba, és főszabály szerint a hátlapra írandó címzésen kívül semmiféle szöveget, üzenetet nem volt szabad rájuk írni. Ez persze egy betarthatatlan szabály volt, így a legtöbben a képes oldal olyan helyeire írtak, ahol volt esély a szöveg olvashatóságára. Ebből következően pedig a képeslapkiadók is elkezdtek olyan anzikszokat gyártani, amelyeken eleve több üres vagy fehér felület volt. Szerintem ezek első példányai a mozaik, azaz az adott településről több képet tartalmazó képeslapok voltak, amelyekre úgy kerültek fotók, hogy köréjük még bőven lehetett írni. Szolnokról is több ilyen lap ismert. Ám Bakos István már nem adott a látszatra sem. Mellékelt lapja képes oldalának több mint a felét üresen hagyta, ahová aztán bármi kerülhetett. Mivel egy betarthatatlan szabályt kellett volna a Magyar Királyi Postának érvényesíteni, gondolom, jó üzlet volt az ilyen szabályszegésre „felszólító” lapok árusítása.

Az 1904 őszén, Szolnokon szolgáló Tóth őrvezető is minden bizonnyal az üzenetre alkalmas üres hely, és nem a református templom fotója miatt vásárolta meg ezt a lapot, amin „Tekintetes Deák Ferencz úrnak, czipész mesternek” üzent Kunmadarasra. A képes oldalon olvasható szöveg szerint a katonát nem sokkal korábban, olyan hirtelen helyezhették Szolnokra, hogy cipész barátjának se tudott szólni, akinél pedig cipői is készültek. Tóth őrvezető nem szerette volna elveszteni sem a cipőket, sem a mester barátságát, ezért üzenetében biztosította, hogy a lábbelik árát rövidesen megküldi, azok pedig addig maradjanak a Deáknál, amíg Tóth ismét visszatérhet Kunmadarasra. A lap hosszúcímzéses hátulja alapján az is tudható, hogy Deák Ferencet Kunmadarason mindenki ismerhette, hiszen a nevén és a településen kívül semmi nem került a lap hátuljára. Továbbá látható az is, hogy a korabeli posta, minden bizonnyal a Magyar Királyi Államvasutak közreműködésének köszönhetően, parádés gyorsasággal dolgozott, hiszen erre a lapra nemcsak Szolnokon, de Kunmadarason is az 1904. november 20-ai bélyegző került.

Érdemes néhány pillantást az akkoriban új szolnoki református templomra is vetni. A képeslap postázásakor, és valószínűleg a fotó készítésekor is mindössze kilenc éves lehetett a szolnoki református közösség új hajléka, amit 1893-1989 között, a várostól kapott telken, Sztehlo Ottó tervei alapján, Kocsis Lajos építészmester 15 hónap alatt húzott fel, 36 ezer forintból. A képen kivehető, hogy a 28 méter magas középső tornyon már ekkor ott „ült” a templom első kakasa, illetve a mai kerítés is a helyén volt. A jelenlegi Verseghy Gimnázium elől készített felvételen azonban jól látszik, hogy a templom mögött ekkor még földszintes „parasztházak” álltak, illetve a park sem volt kialakítva. Mindez persze nem zavarta Ragács Gyulát és kollégáit sem, akik az előző századfordulón előszeretettel örökítették meg a Szolnok fejlődését is illusztráló, különleges burkolású, két 19 méteres toronnyal is rendelkező templomot.