Az ENSZ által Nemzetközi Gyermekévvé nyilvánított 1979-re tényleg úgy emlékszem, mintha lépten-nyomon a gyerekeket ünnepelték volna, mert valahogy mindig kiderült, az az év az övék. És ennek máig vannak nyomai Szolnokon is.
A Mátyás király út egyik négyemeletes házának sarkán található egy 46 éves emléktábla, aminek a betűi mára szinte teljesen kifakultak. Pedig egy igazi korrajz abból az időből, amikor nemcsak a történelem és a művészet nagyjai kaphattak emléktáblát, hanem a kétkezi melósok is.
A Tiszaparti gimnázium sarkánál immár 12 éve áll egy vasmacska vagy, ha úgy jobban hangzik, egy horgony. Előtte kis tábla hirdeti, hogy kinek az adománya. Ennél többet azonban eddig nem találtam a műtárgyról, így csak találgatni tudok a Szigony utcai horgonyról.
A szobor és talapzata is elég rossz állapotban van, holott minden bizonnyal Szolnok második legidősebb ilyen alkotásai. Ráadásul szerintem van néhány fontos - ma is büszkén vállalható - oka, amiért nálunk is szobrot állítottak Nepomuki Szent Jánosnak.
Senkit sem szeretnék megbántani, de úgy érzem, a történelmi hűség kedvéért néhány gondolattal fontos kiegészíteni azt az emléktáblát, amit tisztelendő módon, április 11-én helyezett ki az Árkádra a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság.
