Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.
Tévedtem. Szolnoknál nem 1909. március 15-én ívelt át utoljára fa közúti híd a Tiszán, hanem 1945 nyarától talán 1946 első feléig. A „szép Tisza-híd” romeltakarítási fotói igazolják ezt.
A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.
A megyeszékhellyé lett Szolokon még nem állt emeletes városháza, de már volt a helyi színügyet gyámolító egylet. Aztán jöttek a Scheftsikek és Fodor Dániel, meg 33 év vágyakozás.
Mert ez a szolnoki, Baross utcai szecessziós homlokzatú épület minden részletében szép, és fontos volt, azért kerülhetett a város főterén működő kiadó, Fuchs Manó képeslapjára 120 éve.
Mivel írtak ősapáink? A Damjanich múzeum új időszaki kiállítása erre is válaszol, miközben elgondolkodtat: micsoda technikai innováció kellett a mai íróeszközök kialakulásához. Mai?
Akik a nyolcvanas években már vagy még csúszdáztak Szolnokon, összefutottak egy emlékre a Bölény/Bika-csúszda kapcsán, amiről egyéb funkciói mellett gyártásának körülményei is kiderültek.
A Tisza szálló „mentése” közben ne feledkezzünk meg Szolnok többi hányatott sorsú épületéről! Kaszinó, Nemzeti szálló, rádió, MHSZ, Szövetség, Student. A közt érdeklő magántulajdonok.
A Szolnoki Bélyeggyűjtő Kör aktív szervezet lehetett a hetvenes évek közepén, amit a hátramaradt kisnyomtatványok mellett az alig öt hónap különbséggel rendezett kiállításaik is igazolnak.
