NYÁRI ISMÉTLÉS: A szolnoki Nerfeld Ferenc Bankháza a múlt század húszas éveiben élte fénykorát. A minden bizonnyal helyi Ivanovits György 1921-ben lett a bank ügyfele, ám betétjét soha nem vette fel.
NYÁRI ISMÉTLÉS: Nyolc benzinkút a városban, a Május 1. Ruhagyár szolnoki Elegant boltja, a 60 szobával bővítendő Tisza szálló. Információk a Jubileumi Kereskedelmi Szakbizottság 1974-es kiadványából.
NYÁRI ISMÉTLÉS: A „900 éves Szolnok” jubileumi évre jóval a megnyitása előtt elkezdtek készülni, amit a mellékelt négyképes anziksz is igazol. Hiszen ezt már 1974 nyarán postára lehetett adni Szolnokon.
A múlt század első évtizedében Szolnok már kerékpáros város. Legalábbis erre utal, hogy egy újabb 1905 és 1911 között készült szolnoki fotón bukkan fel biciklis. A Baross út felé tekert.
Szigeti Henrik már a „szép Tisza-hídról” örökítette meg a Zagyva torkolatot. Aki viszont postázta ezt a képeslappá lett fotót, a szolnoki vártemplom tornyát már nem láthatta ilyennek.
Utasítható alattvaló vagyok, avagy minél jobban kiszolgálandó ügyfél? A monopolhelyzetben lévő szolgáltatók szolgáltatnak vagy a legsötétebb állampárti hagyományokat ápolják? Nem értem.
Amelyik a Millér felé vezető műút egyik leágazásában fejezte be korábbi életét. Pedig milyen szépen indult minden, még a Domusban. Csak megöregedett. Kiment a divatból. Senkinek se kellett. Így hát korábbi otthonából kivitték, a lépcsőházban lecipelték, utánfutóra felrakták, Szolnokon átutaztatták, majd a természet lágy ölén magára hagyták. Vagyis nem magára. Ránk. Mindenkire, aki megcsodálhatja az őszülő bokrok alatta színes, kissé ódivatú huzatát.
Az 50+ nemzedéket, amelyik fél életét ugyanazzal élte le? A negyvenes kétgyerekes anyukákat? A vígjátékot? A mozit? A nézőket? Van az a pénz, ami mindent felülír? Van, amit nem szabadna.
Sumákolás, szívatása, a kerek cipelése a szögletes gurítása. A Magyar Néprajzi Múzeum Katonadolog című kiállításának kurátorai egykori sorkatonákat kérdeztek emlékeikről. Szelepnyitást!
