- 1989 karácsonyán, amikor mindenki a romániai forradalmat bámulta a tévében, én kiraboltam a Ságvári körúti OTP-t - kezdett az érettségi óta eltelt negyedszázad személyes történelmének ismertetését Ványai Bandi a Közgé földszint 18-as tantermében. Az egykori 4. d tagjai ugyanúgy hangosan röhögtek, mint pár perccel korábban az iskola lépcsőjén, ahol nagyjából ugyanez a mondat hangzott el.
A Baross utcai iskola jellegzetes lépcsője előtt ünneplőbe öltözött társaság gyülekezett az augusztusi délutánon. A kosztümös hölgyek körben állva puszilgatták sorra egymást, a rövidujjú inges urak pedig ügyetlen kézmozdulattal üdvözölték az újonnan érkezőket. Még akadozott a beszélgetés. Nehéz volt felvenni az öt-tíz vagy éppen huszonöt éve elvesztett fonalat.
- Sértettek jelentkezését várja a nyomozó hatóság abban a különös bűnügyben, amelynek eddigi egyetlen gyanúsítottját ma délután fogta el a rendőrség az egyik ismert szolnoki kávéházban - jelentette drámai arccal a kereskedelmi tévé műsorvezetője a híradó elején, majd elindult a riport.
A fiatal rendőr felugrott az asztaltól. Kezében a kabátjával a Frei kávézó bejáratáig jutott. Ott megtorpant és visszarohant. Vállánál ragadta meg a törött karú pincérlányt és úgy húzta fel a székről, hogy az csattanva felborult. A másik három nő döbbenten nézett rájuk, miközben már a kávézó összes vendége is őket figyelte.
- Szép szemű, te nem Szolnokon élsz? A Tünde két hete bezárt. Oda hiába mennénk Gulyás nővérével. De, ha már visszahívod, a Nosztalgiát se javasolnám, az is lehúzta a redőnyt. Úgy tűnik, a Szapárynak egyelőre vége. A Freibe hívom Editet és Bán lányát - mondta határozottan a törött karú pincérlány.
