Bán idegesen dobolt a Tünde belső termének egyik asztalán. Az ablakokon a Szapáry útra látott, de nem vette észre a taxit, amiből a lánya és Edit szálltak ki. Ahogy a százados öreg piros autója se tűnt fel neki, ami a taxi után parkolt le az egykori Vörös Csillag mozival szemben. Egy perc múlva sokan lettek a Tündében.
A Várkonyi téri körforgalom megbénult néhány percre, mert egy külföldi rendszámú fekete terepjáró harmadjára ment körbe. Az autó imbolygásából érzékelni lehetett, hogy a kormánynál ülő, nem a vezetéssel van elfoglalva. A negyedik kör előtt az autó ugyanarra lőtt ki nagy sebességgel, amerről jött. A Szapáry felé indult.
- Néha mást is csináltok? - Szólalt meg dühösen Bán lánya, miután a Mátyás király úti lakás ajtaját a férfiasságát ismét kispárnával takargató felfüggesztett rendőr, hosszas csöngetés után végre kinyitotta.
- Tudsz ennél jobb szórakozást? - Vetette oda sértődötten a gipszelt kezű pincérlány, aki pucéran libbent át a nyitott bejárati ajtó előtt.
Bán az első megdöbbenés után hátrafordult. Érezte, hogy a nyakát szorító hideg kéz tulajdonosa azonnal kilép a látómezejéből, miközben a tarkóján fájdalmasan húzza a bőrt. A nyakához akart kapni, de abban a pillanatban a kéz engedett, majd lendülő tenyere tenyérbe csapódott.
- Lehetne sokkal elővigyázatosabb - mondta megvető mosollyal a Bán kezét szorongató százados.
A Tiszai hajósok terén, a Jazz teraszán ült, és bámulta az üres Szapáry utcát. Sok minden történt az előző napon, mégsem jutott közelebb ahhoz, amiért hosszú évek után ismét Szolnokra érkezett. Bán Béla a félig üres limonádés pohárral babrált, és a Madas-ház szétszóródott kincsére gondolt.
