Bán Béla a Tiszai hajósok terén hagyta az autóját, onnan sétált a Szigony felé. Már messziről látta, hogy valaki áll a kocsma előtt, és mintha az ablakon próbálna bekukucskálni, miközben mobilt szorít a füléhez. Ahogy közelebb ért, úgy érezte, látta már valahol a leskelődésbe teljesen belefeledkezett embert. Mögé érve lelassította a lépteit, és úgy döntött, inkább nem nyit be a Szigonyba.
- Kis László, jelentkezem - emelte homlokához jobb kezét a bokszából kihajoló, ezért székén kissé görnyedten ülő közlekedési rendőr, majd gyorsan észbe kapott, hogy civilben van, és inkább kezet próbálta nyújtani a holtsápadt Editnek. A Szigony szomszédos bokszából kihajoló, ugyancsak furán összegörnyedt nő csak azért nem zuhant a kövezetre, mert kivágódott a füstös kocsma ajtaja.
Edit feldúlva lépett be a Szigonyba. Fel sem fogta, hogy mások is vannak a kocsmában. Letelepedett az első üres bokszba, éppen amellé, ahol a pincérlány és a közlekedési rendőr beszélgetett. A lány apró csókot nyomott a megdöbbent rendőr homlokára, majd átsétált Edit bokszához, hogy felvegye a rendelést.
- Hol a francban vagy már? Bán Béla ne csináld ezt velem, majdnem megöltek - hadarta Edit, észre sem véve a megdöbbent pincérlányt.
- Rendel is valamit, vagy rögtön hozhatom az elsősegély dobozt? - Lépett kaján vigyorral a Szigony pincérnője Lászlóhoz, aki éppen csak leült az egyik bokszba. - Bár, ahogy a ruháját nézem, a mai kalandja már megvolt.
A fiatal közlekedési rendőr valami epéset akart válaszolni, bár nem volt a szavak embere. A ruhájára tett megjegyzés hatására azonban teljesen elveszt gondolatai fonalát. Magára nézett, és összeomlott.
