Elsőre azt gondoltam, hogy ez a képeslap az első világháború utolsó éveiben készült, és azért sikeredett ennyire gyenge minőségűre. Aztán jobban megnézve, rá kellett jönnöm, hogy az eredeti fotó a két világháború között örökítette meg Szolnok főterét. Csapnivaló minőség és trehány nyomás.

Talán viccesen hangzik, de ezt a képeslapot eredetileg a szembeötlő hibája miatt vettem meg. Merthogy nagyon kevés olyan szolnoki képeslapot ismerek – ezen kívül talán még egyet -, amelynek a képes és az írható oldalát a szokásostól eltérően, azaz egymásnak ellentétesen nyomták. Magyarul, ha a lapot bármelyik rövidebb szélénél fordítjuk a másik oldalára, akkor az fejjel lefelé lesz. Azt gondolom, ez egy hibás nyomat, amit eredetileg talán nem is akartak kiengedni a nyomdából. Aztán mégis kikerült, sőt árusították és postára is adták. Sajnos ceruzával írták, ami nagyon megkopott az elmúlt közel száz évben, a bélyeget pedig gondosan leszedték, olvashatatlanná téve ezzel a feladás dátumát.

Azt is be kell vallanom, a képes oldal bal alsó sarkában található Piacz-tér felirat alapján gondoltam, hogy valamikor az 1900-as évek elején készülhetett a felhasznált fotó és a képeslap is. Szolnok főterét ugyanis 1892 óta Kossuth térnek hívják, és bár a második világháborúig valóban ott tartották a várost ellátó piacokat, ez az elnevezés szép lassan kikopott a köztudatból. Azaz egyre ritkábbak lettek az olyan szolnoki képeslapok, amelyek ezt a régi megnevezést használták, de az első világháború előtt ez már csak a nem helyben készült anzikszokra volt jellemző. Ennek a lapnak a hirtelen datálásában félrevezetett az is, hogy Szolnok főtere a Népbank 1907-es felépítését követően alig változott. Egyetlen dolgot kivéve.

A város elsőszámú artézi kútját. A Kossuth terünket az 1950-es évekig tulajdonképpen három köztéri „alkotás” tagolta négy, nagyjából egyenlő részre. Kelet felől indulva a Szentháromság szobrunk volt az első, amely ennek a felvételnek a bal szélén látható, és ami minden bizonnyal az 1-es számú irodaház építésekor lett meggyalázva, és csonkjaiban a Belvárosi nagytemplom mellé száműzve. Aztán következett az a bizonyos artézi kút, erről egy kicsit később. Majd pedig a 68-as gyalogezred hőseinek állított obeliszk, amely ott fehérlik ezen a képen a tér végében, és ami 1872-től a hatvanas évek elejéig állt a város főterén. Azóta pedig a Gólyánál, a víztorony tövében hajthatunk fejet előtte.

Az artézi kút nagyjából a tér közepén működött, aminek a nyugati oldala körülbelül a mai lottózóval egyvonalban volt, hiszen a Steiner-féle házat majd csak a hatvanas években bontják le. A kút jelentősége abban állt, hogy a város vezetékes vízellátása csak 1910 körül indult, és a két háború miatt nagyon lassan épült ki még a belvárosban is a vezetékhálózat. Azoknak, akiknek tehát nem volt se saját kútjuk, se vízvezetékük, két lehetőségük maradt: vagy a Tiszából vagy a főtéren lévő kútnál vettek vizet. A Kossuth téri kút az első világháborúig egy nyolcszögletű, tetővel és azon valamiféle kúpdísszel ellátott, talán fémborítású építményben volt. A háború után azonban már négy elvágott kőoszlop által közrefogott kerítés mögött működött a kifolyó, aminek a tetején kettő vagy négy puttó is álldogált. (Hogy a puttós szoborral mi lett, jó lenne tudni!) Márpedig ezen a most bemutatott, meglehetősen rossz minőségű képeslapon már ez az utóbbi kút vehető ki, így egyértelmű, hogy a felhasznált felvétel valamikor a húszas években készülhetett.

Akkor, amikor már a maihoz hasonló élességű és tisztaságú fotókat bemutató képeslapok voltak forgalomban. Így igazán érthetetlen, hogy ezt a csapnivaló minőséget és trehány munkát ki és miért dobta piacra. Ráadásul olyan a kép, mintha az eredetileg fekete-fehér fotó festését félbehagyták volna, és így történt meg a nagyítás. A Népbank zöld teteje, a városháza hasonló színű ablakai, a többi ház piros cserepei nagyon kilógnak a fekete-fehéren hagyott részletek közül. Amin a facsemeték zöld koronája sem segít. És itt jegyezzük meg: az elmúlt 120-130 évben a Kossuth téren lehetett a legrosszabb fának lenni Szolnokon. Az ezen a képen látható csemeték ugyanis a tízes években már egész nagy fák helyére kerültek, hogy aztán a negyvenes évekre már ezek se legyenek a téren.