2026.04.20. (hétfő)

Válság vagy trehányság?

Válság vagy trehányság?

Dátum:

Elsőre azt gondoltam, hogy ez a képeslap az első világháború utolsó éveiben készült, és azért sikeredett ennyire gyenge minőségűre. Aztán jobban megnézve, rá kellett jönnöm, hogy az eredeti fotó a két világháború között örökítette meg Szolnok főterét. Csapnivaló minőség és trehány nyomás.

Elsőre azt gondoltam, hogy ez a képeslap az első világháború utolsó éveiben készült, és azért sikeredett ennyire gyenge minőségűre. Aztán jobban megnézve, rá kellett jönnöm, hogy az eredeti fotó a két világháború között örökítette meg Szolnok főterét. Csapnivaló minőség és trehány nyomás.

Talán viccesen hangzik, de ezt a képeslapot eredetileg a szembeötlő hibája miatt vettem meg. Merthogy nagyon kevés olyan szolnoki képeslapot ismerek – ezen kívül talán még egyet -, amelynek a képes és az írható oldalát a szokásostól eltérően, azaz egymásnak ellentétesen nyomták. Magyarul, ha a lapot bármelyik rövidebb szélénél fordítjuk a másik oldalára, akkor az fejjel lefelé lesz. Azt gondolom, ez egy hibás nyomat, amit eredetileg talán nem is akartak kiengedni a nyomdából. Aztán mégis kikerült, sőt árusították és postára is adták. Sajnos ceruzával írták, ami nagyon megkopott az elmúlt közel száz évben, a bélyeget pedig gondosan leszedték, olvashatatlanná téve ezzel a feladás dátumát.

Azt is be kell vallanom, a képes oldal bal alsó sarkában található Piacz-tér felirat alapján gondoltam, hogy valamikor az 1900-as évek elején készülhetett a felhasznált fotó és a képeslap is. Szolnok főterét ugyanis 1892 óta Kossuth térnek hívják, és bár a második világháborúig valóban ott tartották a várost ellátó piacokat, ez az elnevezés szép lassan kikopott a köztudatból. Azaz egyre ritkábbak lettek az olyan szolnoki képeslapok, amelyek ezt a régi megnevezést használták, de az első világháború előtt ez már csak a nem helyben készült anzikszokra volt jellemző. Ennek a lapnak a hirtelen datálásában félrevezetett az is, hogy Szolnok főtere a Népbank 1907-es felépítését követően alig változott. Egyetlen dolgot kivéve.

A város elsőszámú artézi kútját. A Kossuth terünket az 1950-es évekig tulajdonképpen három köztéri „alkotás” tagolta négy, nagyjából egyenlő részre. Kelet felől indulva a Szentháromság szobrunk volt az első, amely ennek a felvételnek a bal szélén látható, és ami minden bizonnyal az 1-es számú irodaház építésekor lett meggyalázva, és csonkjaiban a Belvárosi nagytemplom mellé száműzve. Aztán következett az a bizonyos artézi kút, erről egy kicsit később. Majd pedig a 68-as gyalogezred hőseinek állított obeliszk, amely ott fehérlik ezen a képen a tér végében, és ami 1872-től a hatvanas évek elejéig állt a város főterén. Azóta pedig a Gólyánál, a víztorony tövében hajthatunk fejet előtte.

Az artézi kút nagyjából a tér közepén működött, aminek a nyugati oldala körülbelül a mai lottózóval egyvonalban volt, hiszen a Steiner-féle házat majd csak a hatvanas években bontják le. A kút jelentősége abban állt, hogy a város vezetékes vízellátása csak 1910 körül indult, és a két háború miatt nagyon lassan épült ki még a belvárosban is a vezetékhálózat. Azoknak, akiknek tehát nem volt se saját kútjuk, se vízvezetékük, két lehetőségük maradt: vagy a Tiszából vagy a főtéren lévő kútnál vettek vizet. A Kossuth téri kút az első világháborúig egy nyolcszögletű, tetővel és azon valamiféle kúpdísszel ellátott, talán fémborítású építményben volt. A háború után azonban már négy elvágott kőoszlop által közrefogott kerítés mögött működött a kifolyó, aminek a tetején kettő vagy négy puttó is álldogált. (Hogy a puttós szoborral mi lett, jó lenne tudni!) Márpedig ezen a most bemutatott, meglehetősen rossz minőségű képeslapon már ez az utóbbi kút vehető ki, így egyértelmű, hogy a felhasznált felvétel valamikor a húszas években készülhetett.

Akkor, amikor már a maihoz hasonló élességű és tisztaságú fotókat bemutató képeslapok voltak forgalomban. Így igazán érthetetlen, hogy ezt a csapnivaló minőséget és trehány munkát ki és miért dobta piacra. Ráadásul olyan a kép, mintha az eredetileg fekete-fehér fotó festését félbehagyták volna, és így történt meg a nagyítás. A Népbank zöld teteje, a városháza hasonló színű ablakai, a többi ház piros cserepei nagyon kilógnak a fekete-fehéren hagyott részletek közül. Amin a facsemeték zöld koronája sem segít. És itt jegyezzük meg: az elmúlt 120-130 évben a Kossuth téren lehetett a legrosszabb fának lenni Szolnokon. Az ezen a képen látható csemeték ugyanis a tízes években már egész nagy fák helyére kerültek, hogy aztán a negyvenes évekre már ezek se legyenek a téren.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Az Adyn 4 évvel korábban

Nem kétséges, hogy ez a fotó Szolnokon készült, miként abban is biztosak lehetünk, hogy nem 1978-ban, ahogy a nagyszerű Fortepan jelzi, hanem inkább 1974 nyarán. Egyszerű indokolni.

Sok kérdés még megoldatlan

Milyen célt szolgált ez a képeslap méretű kartonkép? A szolnoki Szabadság térről 1911 előtt készülhetett ilyen fotó? Gyömörey Félix házát akkor és azok építették, ahogy ma gondoljuk?

Szolnoki konflis, 1966

Abban nem vagyok biztos, hogy Szolnok utolsó konflisa látható ezen a képen, az azonban bizonyos, hogy a fogat a vasútállomástól a centrum felé indult az akkori Beloiannisz utca végén.

Még egy toronnyal

A szolnoki Baross és Kápolna út kereszteződésénél álló Hasznos-házat 1915-ben örökíthette meg Szigeti Henrik, hogy aztán Kisné képeslapjának e példányát 1924-ban Budapestre küldjék.