– Mi fogta meg Lars von Trier klasszikusában?

– Egyrészt a Főfőnök nagyon más, mint az előző két szolnoki rendezésem, és így új oldalamat is megmutathatom. A király beszéde egy felemelő dráma volt az egymásba vetett hitről, kitartásról, alázatról, a Jó estét nyár pedig, bár zenés darab, azért mégis egy munkásfiú kitörési vágyának sorstragédiáját mesélte el. Ezekkel ellentétben a Főfőnök alapvetően egy klasszikus alapokon nyugvó komédia, tele jobbnál jobb karakterekkel és helyzetekkel, amikből őrületes dolgokat lehet kihozni a társulattal. A színház ugyan egy hierarchikus rendszer, ahol a végső döntéseket a rendezőnek kell meghozni, és az alapvető stílusjegyeket és ízlésvilágot kialakítania, de itt most különösen fontos, hogy a színészek milyen javaslatokat hoznak a próbákra, a közös gondolkodás mentén miként tudják minél részletgazdagabban életre kelteni a karaktereiket. Ennek a fajta munkának a szabadságát éreztem meg a Főfőnök első olvasásakor, ami külön izgalommal töltött el.

– December 2-án volt az olvasópróba. Mikor kezdődett a Főfőnökkel foglalkozni?

– Nagyjából tavaly februárban dőlt el, hogy bemutatjuk Szolnokon. Mivel a szereposztásról viszonylag hamar dönteni kellett – amiben szinte teljesen szabadkezet kaptam –, viszonylag hamar elkezdtem foglalkozni az anyaggal. Az első időkben a darab többszöri olvasásán túl ez abból áll, hogy megpróbálom fejben összerakni az előadás világát. Még nem konkrétumokon gondolkodom, hanem hangulatokat gyűjtök, képi inspirációkat keresek, zenét hallgatok, belenézek filmekbe, sorozatokba, olvasok a témához kapcsolódóan. Ez egy hosszabb folyamat, általában több hónap, a napi munka nagyjából augusztusban indult.

– Feltételezem, az olvasópróbáig nemcsak a próbafolyamatot kellett végiggondolni, de a személyes életét is, hiszen a próbák hetekre Szolnokhoz kötötték.

– Igen, ráadásul a Főfőnök próbáit a karácsony és az év vége kettévágta. Tudtam, hogy idén máshogy jut majd időm az ünnepekre készülni, hiszen december 20-ig elsősorban a próbákra koncentráltam, ingázva Budapest és Szolnok között. Mindig igyekszem teljes erőmmel az adott színházi munkámra koncentrálni, de számomra legalább ennyire fontos a színházon kívüli életem is, hogy le tudjak lassítani, időt tölthessek a szeretteimmel, eljussak sportolni, vagy kirándulni a kutyákkal. Karácsonykor pedig évek óta az én ötleteim alapján együtt főzzük az esti menüt, ami kifejezetten jó családi program, de idén erre is előre fel kellett készülnöm.

– Önnek miről szól ez a darab?

– Az emberi természetről, mint persze minden színdarab. Hogy mire képes az ember a céljai elérése érdekében. Hol vannak az ő és a környezetében élők határai? Hogy észreveszi-e, amikor azokon már rég átlépett? És a saját határainkról, hogy miért jobb elfogadni a megszokott rosszat, mint továbblépni a biztos újat hozó változás irányába. A Főfőnök egy munkahelyi környezetben játszódik, az ott dolgozók kis zárt csoportjának történetét látjuk, a belső világaikról, egymáshoz fűződő viszonyaikról, mindennapjaikat működtető mechanizmusokról mesélünk. Mindezt klasszikus bohózati formában. Tehát a történet elején a nézők beavatottá válnák, tudják, hogy az, akiről a színpadon mindenki azt gondolja, hogy a Főfőnök, valójában nem is a Főfőnök. És ez rengeteg félreértést és bonyodalmat hoz magával, amik működtetik ezt a történetet.

– Lehet majd csak önfeledten szórakozni vagy elgondolkodtat?

– Mivel alapvetően klasszikus bohózat, úgy is végig lehet ülni, hogy csak szórakozunk, hagyjuk, hogy sodorjon magával a történet. Van is az előadásnak egy narrátora, aki arra bíztatja a nézőket, hogy csak dőljenek hátra, élvezzék az előadást, ne gondolkodjanak, semmit sem kell komolyan venni. Csakhogy olyan sokszor mondja el, ami talán már gyanús… Ez egy vígjátékba ágyazott nagyon is görbe tükör, erős kritika az emberi természetről. Mert itt mindenki jó akar lenni, azt szeretné, hogy szeressék, és ezért képes szinte bármit feláldozni: emberséget, hitet, bajtársiasságot.

– Lesz benne olyasmi, amire azt mondhatjuk, hogy attól Dicső Dánieles?

– Ilyen fajta törekvés sosincs bennem, de természetesen ezt a történetet most az én olvasatomban meséljük el. Az alkotói munka és a társulattal való közös gondolkodás összehangolása az én feladatom. Így olyan lesz az előadás, amilyen én vagyok. De nekem mindig fontos, hogy karakteres díszlet legyen a színpadon, ami sok titkot rejt, segíti a színészek játékkedvét, és felerősíti a történet fontos mozzanatait. Itt egy irodai labirintust látunk majd a színpadon, ami egyszerre rejt magában egy vidámparki ringlispílt és egy önmagába forduló útvesztőt. Ez a tér lehetőséget ad arra is, hogy a szereplők belső, elfojtottot félelmeit felnagyítsuk és egy groteszk geg-sorozatot illesszünk a történetbe. Ugyancsak különlegessége lesz a szolnoki előadásnak Bánki Mihály zenéje. Nagyon izgalmas zenei világot hozott létre, ami tele van játékossággal és zenei humorral. Odáig merészkedtünk, hogy a színészek az előadás egy pontján rockbandává állnak össze, és élőben zenélnek a színpadon.

– A király beszédét rendezte először Szolnokon 2022-ben, majd tavaly a Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés darabot állította színpadra. Egyértelmű volt, hogy ismét dolgozik a szolnoki társulattal?

– Úgy érzem, hogy A király beszéde próbafolyamata alatt elindult egy párbeszéd köztem és a társulat között. Értjük egymást, nyitottan és kölcsönös bizalommal tudunk egymás felé fordulni, ami szerintem az eredményes közös munka egyik záloga. A közönség visszajelzése is pozitív volt, a szolnokiakhoz is sikerült utat találni azzal az előadással. Barabás Botond igazgató úr pedig eddig mindig nagyon izgalmas feladatokkal kínált meg. Úgyhogy miért is ne jöttem volna újra?

–A következő évadot még csak tervezik, de ha hívják, újra rendez Szolnokon?

– Mielőtt elkezdtük a Főfőnök próbáit, volt bennem egyfajta belső nyugalom a munka kapcsán, mert tudtam, hogy már „haza jövök” Szolnokra. Ez persze egyre nagyobb felelősséggel is jár, hogy újra és újra rászolgáljak a bizalomra. Remélem, sikerült újra inspirálóan hatni a társulatra. Nekem mindenképp izgalmas volt, hogy többekkel már ez a harmadik közös munkánk, a főszereplő Dósa Mátyással pedig azt hiszem, kifejezetten jól értjük és ismerjük egymást, így máshonnan indultunk, és talán messzebbre is juthatunk – bár még előttünk a főpróbahét. De visszatérve a kérdésre: ha hívnak, szívesen jövök újra Szolnokra rendezni.