A Múzeumok Éjszakájában az a legjobb, hogy olyan helyekre is be lehet jutni, ami egyébként zárt terület. Például a szolnoki járműjavítóba, ahol nemcsak a frissen felújított, 111 éves víztornyot nézhettük meg, hanem a város egyik legsikeresebb üzemét is. Sínek, vagonok és olajos üzemszag.
Mentünk a toronyba fel
A felújított víztoronyba való bejutás vonzott a leginkább. Évek óta figyeltem a MÁV strand felől, ahogy a város egyik legszebb ipari műemléke lassan pusztult. Aztán idén tavasszal azt láttam, hogy felállványozzák, és serényen dolgozni kezdenek rajta. A kerítésen túlról is látszott, hogy gyönyörű lett. A Múzeumok Éjszakájának egyik legjobb szolnoki programján pedig közelről is láthattam, hogy igényes munkát végeztek a kivitelezők.
Persze nem a toronnyal kezdődött a túra. Hanem a vendéglátók, a MÁV Gépészet Zrt. és annak szolnoki járműjavító üzemének a prezentációs bemutatásával. Harminc hektár a városból, ahol legalább ezer ember találja meg a megélhetését. A város egyik legsikeresebb üzeme, ami nemcsak másfél évszázadot élt eddig túl, de a rendszerváltást is – ami lássuk be, talán a legnagyobb teljesítmény.
Aztán következett a séta az üzemen keresztül. Nem tudom, hogy a tiszteletünkre raktak-e rendet, de olyan patyolat tisztaság volt mindenütt, mintha nem is Magyarországon járnánk. Sehol egy csikk, semmi ottfelejtett szemét, lenyírt fű, itt-ott virágok. Hiába, ahol megy a bolt, ott mentálisan is rendben vannak a dolgok.
Bevallom, ritkán érezhetek olajos üzemszagot. Azt az illatot, amiről nekem a kemény munka jut eszembe. Egy-két nyitott csarnokajtó mögül ömlött ez a szag. A hatalmas épületekben pedig nem mindennapi alkatrészek, szerszámok, levegőbe emelt vasúti kocsik. És minden precízen feliratozva, megjelölve. Mintha csak arra vártak volna, hogy egy leírt utasítás alapján majd mi rakjuk össze valamelyik darabjaira szedett szerelvényt. A javítás alatt álló vasúti kocsikkal megtömött csarnokokat nézve szinte érthetetlen, hogy a MÁV vonalain miért csak lepusztult, undorító kocsik közlekednek.
Aztán persze elérkezett az attrakció, amiért szombat délután elzarándokoltunk egy ipari üzembe. A víztorony. Ami újjászületett, és úgy ragyog, mintha Ferencz József uralkodásának 51. évében járnánk. Gyönyörű sárga téglából nyúlik az ég felé a 27 méter magas torony. Tetején zöld faszerkezet rejti a 120 köbméteres víztartályt. Belülről pedig friss festékszag és tisztaság. A vaslépcső meredek, de szinte mindenki felkapaszkodott a tartály alá, hogy legalább kinézzen az apró ablakokon. Nem mindennapi látvány, nem mindennapi élmény. Nehéz volt vele betelni.
Ne hagyják ki, ha legközelebb valahol az olvassák, hogy megtekinthető a járműjavító víztornya. Egy órás családi programnak is kiváló.
