2026.04.30. (csütörtök)

bSZ2011: Dübörög, de nem a kampány

bSZ2011: Dübörög, de nem a kampány

Dátum:

Nem értem, hogy a Szapáry és a Sóház utca kereszteződésében mit keresnek több tonnás kamionok, betonkeverők és dömperek. Vagyis sejtem, hogy a sofőrök ugyanolyan nemtörődömök, mint akiknek a dolguk lenne a korlátozó táblákat kihelyeztetni. Vagy, ha nincs kampány, akkor felénk vakok a döntéshozók?

Amíg nem üldögél hosszabban az ember a megszépült Tiszai hajósok terén, addig fel sem tűnik, hogy mennyi, több tonnás teherautó megy el a tér városfelőli végén. Jönnek a Szapáryn és fordulnak jobbra, vagy jönnek az egykori tárház felől, és fekete füstöt eregetve kanyarodnak rá a Szapáryra. Szűk félóra alatt három-négy ilyen dögöt lehet ott megszámolni napközben.

Mit keresnek ezek itt?

Ha ugyanis ezen a kereszteződésen ezek a teherautók átdübörögnek, akkor feltételeznünk kell, hogy nemcsak a Szapáryn jöttek végig, de Ságvárin és az Adyn is végigromboltak már. A Baross útról nem jöhettek, mivel a régi mentőállomásnál kint van egy 3,5 tonnás korlátozó tábla, tehát a piacnál lévő kereszteződésen át indulnak el a Tisza felé.

A másik irányból, a belvárosi iskola elé is csak úgy kerülhetnek a teherautók, ha az Indóház és a Mártírok útján is végigrobogtak. Azaz, elhúztak a főiskolai kollégium előtt, megremegtették a Mária-szobrot és a belvárosi nagytemplomot, a Tisza mozit és a zsinagógát.

De mi dolguk van erre? Nézzünk rá térképre! Az égvilágon semmi.

Mikor jut végre valakinek az eszébe, hogy itt valami nagyon nem stimmel? És nemcsak azért, mert engem rettenetesen bosszant, ha a kedvenc teraszaimra fekete füstöt köpnek a teherautók. Hanem azért, mert a város egyik legsűrűbb gyalogos és kerékpáros forgalmú szakaszán, a legtöbb védendő épületünk mellett dübörögnek el ezek a teherautók. Teljesen indokolatlanul.

Nézzünk rá a város térképére! A Templom, a Mártírok és az Indóház utcákban ma már egyetlen olyan ipartelep sincs, ami indokolná a több tonnás teherautók mozgását. Szerintem nagyon egyszerűen belátható, hogy a teherautók vezetőit ugyanaz a kényelem és nemtörődömség vezérli, mint a város útjaiért és épített értékeiért felelős – pontosabban felelőtlen – vezetőket és döntéshozókat. Ezek a teherautók ugyanis csak és kizárólag átmenő forgalmat jelentenek erre, úti céljukat elérhetnék a kétszer kétsávos Mátyás király, József Attila és Tószegi utak használatával.

Ehhez pedig semmi egyebet nem kellene tenni, mint a 3,5 tonnánál nehezebb teherautók behajtását tiltó táblákat kihelyezni a Szolnok ispán körút minden olyan kereszteződésébe, ahol a belváros felé lehet fordulni. Majd felkérni a rendőrséget, hogy egy-két hétig figyelmeztesse, utána pedig keményen büntesse a figyelmetlen sofőröket. Néhány tízezer forintos beruházással százmilliókat lehetne spórolni.

Csak egy határozott döntés kellene. Amit esküszöm, akkor is meglehet hozni, ha éppen nincs kampány és kong az ürességtől a város kasszája. Mondjuk csak azért, mert ilyen döntések reményében adtuk a voksunkat. Utána tőlem akár mazsorettes avatóünnepséget is lehet rendezni a kitiltott kamionok felvonulásával.

A CIKK ELŐSZÖR 2011. OKTÓBER 14-ÉN JELENT MEG A BLOGSZOLNOKON.

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szolnoki kedvezményezettek

Pataky Attila, Deák Bill vagy éppen Tóth Gabi és GwM választások előtti, a kulturális miniszter általi kitömésének kiderülése közben ne feledkezzünk meg a szolnoki kedvezményezettekről!

Feriék és a helyi kávé

A bukott kormány propagandasajtóját eddig nem nézegettem, de lehet, hogy ott még mindig a narancs győzelméről írnak? Avagy Szolnokra lassabban érkeznek a hírek, mint 1848-ban? Segítsünk!

Kezdődik! Kezdődjön!

Nekem nem Mohács kellett, hanem Pákozd, de olyan, amikor nem hagyjuk félbe azt, amit elkezdtünk! Ma reggel Szolnok számára is máshogy kelt fel a Nap. Kérdés, tudunk-e élni vele.

Jancsi és a rádió

Illúzióimat rég elvesztettem, de a remény nálam még mindig nem akar kimúlni. Bár, amikor egy helyi képviselő nincs tisztában a helyi médiaviszonyokkal, azért közel az elmúlás.