Még egy bő hétig látogatható a World Press Photo kiállítás a budapesti Biodómba, ahol úgy hírlik, utoljára kap helyet ez a program. Nem azért, mert valami félművelt, de éppen az agyatlanokat zsarolni képes politikusnak tűnő egysejtű elérte, hogy ne legyen többé ilyen kiállítás Magyarországon, hanem azért, mert talán a világ lelkiismeret-furdalásának ez a darabja visszaköltözhet a Magyar Nemzeti Múzeumba. Pedig ennél rosszabb, ugyanakkor autentikusabb helyszíne sokáig nem lesz ennek a kiállításnak nálunk. A Fővárosi Állat- és Növénykert felügyelete alatt működő, be nem fejezett Biodóm ugyanis ugyanolyan jelképe a gengszter politikusok működésének, mint a világ sajtófotóiból válogató tárlat bármelyik kiállított képe. Csak talán fotón kevésbé mutatható meg, ezt az egy szegény országban sokmilliárdban fájó feleslegességet élőben kell látni. Kár, hogy legalább idén nem készült erről egy kísérőtárlat a World Press Photo apropóján.

Pedig két kísérőkiállítást is meg lehet nézni a nem éppen olcsó belépőért. Az egyik Bojár Sándor 1956-os fotóiból válogat, a forradalom 70. évfordulója, illetve egy kivételes fotós életmű előtt tisztelegve. A másik pedig a 2026-os év legfontosabb magyarországi eseményére, a tavaszi választási kampányra és április 12-ére emlékeztet a 24.hu fotóriportereinek köszönhetően. Nem lehet kérdés, hogy a mi világunkban mindkettő legalább annyira fontos, mint a nagyvilág számtalan olyan eseménye, amelyeket a nem csak fényképezőgéppel, de bátorsággal, beleélő képességgel, szerencsével és hatalmas technikai tudással rendelkező fotósok 2025-ben megörökítettek.

És akik képeikkel azzal is szembesítenek bennünket, hogy milyen gyorsan felejtünk, avagy az újabb szörnyűségek mennyire hamar felülírják a korábbi elképedéseinket. A World Press Photo kiállított képei kicsit ebből a szempontból is felráznak, leginkább úgy, hogy rádöbbenünk: dehogy tanul az emberiség a korábbi vagy a mások hibáiból. Az elesettek megalázása, a kirekesztés, a természet kizsigerelése, az értelmetlen háborúk és következményeik úgy tűnik, örökre témát adnak a világ nagy hírügynökségeinél dolgozó fotósoknak. Akik szerencsénkre minden felvételükkel arra emlékeztetnek bennünket, hogy mi még a világ naposabb oldalán élünk. Bár a kiszáradó tó Németországban, az újra és újra fellángoló erdőtüzek Spanyolországban olyasmiket mutatnak, amikről sajnos már nálunk is készülhetett volna felvétel.

A World Press Photo kicsit mindig letaglóz. Ugyanakkor némi megnyugvással is tölt el. A képei miatt. Amiken még nem szerepelünk. Addig jó nekünk, amig csak nézzük ennek a kiállításnak a képeit, amiken nem vagyunk rajtuk.