– Korábban azt nyilatkozta, hogy Ön egy olyan színész, aki ír, és egy olyan író, aki színész. Így kézenfekvőnek tűnik, hogy színdarabot írt. Hogyan született a Lift?
– Az eredeti darab még 2007-ben született. Azóta sokszor szó volt róla, hogy elővesszük, bemutatjuk, de ez valahogy mindig tolódott. Most, május elején, lehetőség nyílott arra, hogy a Magyar Teátrumi Társaság jóvoltából a szolnoki Szigligeti Színház is megjelenjen a Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyen kívüli programjában. Több egyeztetés után esett a választás az általam írt darabra. Nem tudok elég hálás lenni Barabás Botond kollégámnak, aki sokat segített abban, hogy mindez így alakult. Azt pedig, hogy a színház mellé állt, és felvállalta a művet, Balázs Péternek kell megköszönnöm.
– Különleges olvasó- és rendelkező próbaként hirdetik a mostani előadást. Ezen mit kell pontosan érteni?
– Ha úgy tetszik, akkor egy előadás létrehozásának műhelymunkájába enged bepillantást. De vehetjük egy olyan próbának is, ahol bent ülhetnek a nézők. Majd a rendező, Molnár László eldönti, hogy mit mutat meg a darabból a szolnoki közönségnek, azaz mely jeleneteket próbálja. Nem nevezném beavató színháznak, inkább egyfajta bonbonnak az évad végére. A pécsi közönség is nagyjából ugyanezt láthatja majd, bár a rendező még ott is dönthet úgy, hogy egy másik jelenetet vesz elő.
– Mennyiben más a színészek kezében lévő szövegkönyv ahhoz képest, mint amit öt éve írt?
– Az eredeti darab meglehetősen terjedelmes, amit abban a formában nem lett volna célszerű közönség elé vinni. Az elmúlt öt évben is többször hozzányúltam a darabhoz, most viszont meg is kurtítottam, hogy egy élvezhető előadást lehessen belőle csinálni.
– Szándékos, hogy színészként játszik a saját darabjában?
– Nem. Véletlen. Amikor írtam, mást képzeltem a karaterre.
– És mennyire vágnak egybe az elképzelései a többi szereplő esetében?
– Nagyon sok minden változott a társulatban az elmúlt öt évben, arról nem beszélve, hogy mi is öregebbek lettünk. De mondjuk, a liftkezelőt akkor is úgy képzeltem, hogy Karczag Ferenc fogja játszani.
– Nehéz megállni íróként, hogy beleszóljon a rendezésbe?
– Nyilván szeretnék beleszólni, de nem fogok, hiszen az általam írt darab számomra ugyan egy kész alkotás, de a színpadra állító rendezőnek már egy alapanyag. A színpadon önálló mű születik, ami a rendező felelőssége. Szerzőként csak ahhoz fogok ragaszkodni, hogy a történet megértéséhez szükséges, eredeti logikai gondolatmenet ne boruljon fel.
– Színészként vagy íróként fog inkább izgulni, amikor először közönség elé kerül a darabja?
– Íróként és színészként is, hiszen a kettőt nem tudom elválasztani egymástól, még akkor sem, ha csak kis szerepem van. Színészként azért fogok izgulni, mert a magam által írt figurát játszom. Íróként pedig azért – lehet, hogy egy kicsit jobban is -, mert semmi esetre sem szeretném a darabommal esetleg kellemetlen helyzetbe hozni a kollégáimat.
