A Magyarországon idén átadott turisztikai látványosságok közül a legzseniálisabb a Tisza-tavi Ökocentrum Poroszlón. Ha azt mondom, hogy a tiszai élővilágát óriási akváriumokban mutatják be – elsőre kicsit a cápákat felvonultató fővárosi Tropicariumra hajaznak -, akkor sokaknak beugrik, miről beszélek. Aki viszont már járt is ott, az tudja, ugyan az akvárium, a víz alatti élővilág, az egyébként csak tányéron látható halak bemutatása elképesztően jó ötlet, és remek szórakozás, azért ez a hely ennél többet kínál.

A magam részéről a szitakötő sátorban dobtam az első hátast, mert ennyi apró állatot, ilyen közelről még soha nem láttam. És mintha idomítva lennének: nem hagyták ki az ujjunkra szállás lehetőségét. Mindez pedig nem egy zárt épületben, hanem szinte kint a szabadban, sűrű hálók alatt látható.

A másik, ami a csukák, pontyok, keszegek és számomra teljesen ismeretlen, már-már egzotikus halak csodálata mellett viszi a pálmát, az a Tisza-tóra épített tanösvény. A nádasban és a kis szigeteken futó pallóút évek óta léteznek, most azonban már az Ökocentrumból is megközelíthetők kishajóval. Így nyugodtan mondhatjuk, minimum 3-4 órát kell szánni a programra.

Ami után természetesen nem maradhat ki a Tisza-tóban fürdés. Poroszlónál jól kiépített strand található ötven méterre a falu központjától. Ám a fürdésnél szerintem sokkal izgalmasabb kenuba szállni, és evezni. Ha szerencsénk van, pillanatokon belül gyönyörű csendben csobog majd az evezőnk, és miközben a kiskorúak vizidiót gyűjtenek, közel kerül hozzánk a természet. Bakcsók, daruk, gémek, vízicsibék karnyújtásnyira figyelnek minket.

És még csak egy napja vagyunk Poroszlón. Amit természetesen egy jó vacsorával kell megkoronázni. A szívem vérzik a tavaly leégett Öreg Pákász étteremért – üszkös romjai még láthatók a főutcán -, de van méltó örökös. Ne hagyják ki a közelben lévő Kormorán éttermet – hatalmas fa szárazaljáról felismerik -, ahol a helyi szóda és limonádé mellé kiváló ételeket választhatnak.

Ha pedig már gasztronómia. A másnapot érdemes a Sarokház cukrászdában kezdeni, ahol valóban tudnak kávét készíteni, van valami fantázia a süteményeikben, a fagyi kiváló, és az épület is ki lett találva. Remek indítás mielőtt a Csicsman-kikötőben rocsót bérelnénk, és ismét nekivágnánk a nádasokkal szabdalt tónak. Egy dologra azonban figyeljenek! A Tisza-tó nem túl mély, gazdag a növényvilága, a nádasba vágott szűk utak pedig csalogatják az alkalmi hajósokat. A hajómotor viszont nem szereti, ha hínár tekeredik rá, és emiatt túlmelegszik. Bár tegyük hozzá, a hétvége egyik legtöbbet emlegetett élménye lehet, amikor a család a Tisza-tó közepén ringatózik szemerkélő esőben, és bízik benne, hogy vagy újraindul a motor vagy az egy szál evezővel sikerül partra hajtani a hajót a készülődő vihar előtt. Nem mondom, lesz egy kis izomláz a vállban. Ám a rocsózás így is kötelező program, főleg, hogy egy családi, pattogatott kukoricás mozizás árából kijön.

Mivel a Tisza-tó tényleg csak egy órányira van Szolnoktól, a második napi ebéd után sem érdemes azonnal haza indulni. Inkább át kell kelni a folyó másik oldalára, mert a Tiszafürednél található Robin kalandsziget értelmesen fárasztó élményt nyújt a kiskorúaknak. A strand mellől indul a kishajó a szigetre, ahová szülőként sétálójegyet is válthatunk, a srácok minden attrakcióra szóló belépője mellé. Így az idegösszeomlás és a büszkeség között ingadozva figyelhetjük, amint a 10 éves lányunk több méter magas falra mászik, 12 éves fiunk 400 métert suhan az ártéri erdő felett egy kötélen, és legalább egy órán keresztül akasztgatják a fák közé épített pályán a karabinereket.

Ezek után mondjuk, ne csodálkozzunk azon, hogy a hazafelé úton mélységes csend honol az autóban, és legtöbbször magányosan állapíthatjuk meg a kormány mögül, hogy tudunk azonosulni Petőfivel a végtelenek tűnő rónaság szeretetében.