Szolnoki Eső

Szolnoki Eső

Dátum:

Zalán Tibor Szolnokon ha című verse olyan erős kezdés az idei második Eső harmadik oldalán, amitől egy darabig emlékeiben tántorog az ember, és kirázza a hideg, miként lehet így, csupasz betűkkel visszaadni egy várost - a várost - és a hozzá kapcsolódó érzelmeket.

Még egy pár hétig friss az Eső szolnoki tematikus száma. Még talán a nyárból is van valamennyi, és ha már nem is a Dami lelátóján hasalva, de a Liget nagymedencéje mellett, olykor a csajokat figyelve, el lehet merülni a Jenei Gyula szerkesztette oldalakban. Alapvetően persze minden Eső jó, szerethető, de… De igen, lehetek annyira elfogódott szolnokfun, hogy azt mondjam: ez a szám, ami talán felülmúlhatatlan. Félreértés ne essék, a csúcson nem abbahagyni kell, hanem a csúcsot újra és újra megdönteni, mert ezen a kiszáradó alföldi tájon, kell az ilyen csapadék.

Zalán Tibor lapindító versét szerintem minden szolnoki középiskolában bele kellene szórni a fejekbe, mellé csöpögtetve némi magyarázat cseppet Budai Matyiról meg Körmendiről. Bár lehet, ez hülye ötlet, mert éveknek kell lefolynia a Tiszán, hogy Zalán verse bevigye a gyomrost. Ami után tényleg csak kapkodunk a levegő után, és amikor már azt gondoljuk, a lapozás majd segít, ott jön Serfőző Simontól a pofon. Amolyan atyai, amit elsőre ugyan nagyképűen sérelmezünk, de a csattanás pillanatában már tudjuk: megérdemeltük, ez kellett az elkövetkező évekhez.

És ne mondják, hogy elfogódott vagyok! A következő két verset inkább hagyják ki, mert megalázza az előtte és utána jövőket. Viszont Dudás Sándor Táguló vásznon című sorait itassák fel agyukkal, és legyenek néhány perce újra az egykori Szolnokon csatangoló kisgyerekek.

Nem akarok Esőnyi karaktert elhasználni az Eső ajánlására, de tovább kell sorolnom a kedvenceimet.

Egyszerűen nem térek magamhoz Radnóti Zsuzsa Az író és a város című emlékezése kapcsán. Szolnok irodalomtörténeti – szerintem világirodalom-történeti – sorai kerülnek elénk. A szemtanú árulja el, miként is született Örkény nálunk ősbemutatott Macskajátéka. És tegyük hozzá pironkodva, nagyon halkan: Szolnok mindössze csak az Esőkkel adózik az idén 100 éves óriás emléke előtt, holott Örkény nemcsak a Macskajáték miatt a miénk. Csak megköszönhetjük Jeneinek, hogy lapjaival ott lehetünk a megemlékezők között.

Nem tudom, Jurkovics János A leszakadt csillár legendája a szomorú aktualitás nélkül is bekerült volna-e a mostani számba, de ez mindegy is, mert a novella nemcsak jó és szórakoztató, de illő főhajtás Valkó Misi bácsi emléke előtt.

Nem tagadom, részben kortársi elfogódottság okán ajánlom a Lázár Balázs blokkot. Különösen Jenei Gyula interjúját, amit a Szolnokról indult színész-költővel készített.

És erről jut eszembe, és jobb helyen nem is kérdezhetem: az idén 50 éves Jenei tiszteletére mikor készül Eső különszám? Mert, hogy nélküle már rég nem lenne Szolnokon Eső?

Előző cikk
Következő cikk

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Rés a szendvicsen

Szendvicsnemzedék. Azok, akik idős szüleik és saját családjuk közé szorulva próbálnak megfelelni és teljesíteni. Az első játékfilmjét készítő Mayer Bernadett tisztelendő témaválasztása.

A háromszög négyszögesítése

Alaptényállás az öregezés, mint bűncselekmény. De inkább szól az apa és két fia viszonyáról. Tasnádi István filmje visszaadja a hitem a magyar filmekben. Ajánlás nélkül is siker lesz.

Dobó Kata utolsó kívánsága

Nevezhető vígjátéknak egy olyan film, aminek közel két órája alatt talán, ha egyszer felnevetett a közönség. Kínjában. Ha nekem is lehetne még egy kívánságom: Dobó Kata többet ne!

Megalázni szabad?

Az 50+ nemzedéket, amelyik fél életét ugyanazzal élte le? A negyvenes kétgyerekes anyukákat? A vígjátékot? A mozit? A nézőket? Van az a pénz, ami mindent felülír? Van, amit nem szabadna.