Bő kétszáz évvel ezelőtt még a város külterületének számított. Aztán másfél száz éve már a Tiszán malmokat működtető, tehetős molnárok kedvenc lakóhelye. Ezért is kaphatta az első szolnoki utca-elnevezési hullám idején a Molnár utca nevet. Virágzása a XIX. század vége felé, immár Szapáry utca korában kezdődött, amikor sorra húzták fel azok a paloták, amelyek ma is meghatározzák az arculatát.

A leghíresebb és a legszomorúbb sorsú közülük a lassan 120 éves Nemzeti Szálló. Története során nemcsak a közélet központja, de katonai kórház, irodaháza is volt, földszintjén olykor jeles kávéházakkal, éttermekkel, hátsó traktusában pedig a város valamikor legnagyobb mozijával. Ma két bank foglalja el. Emeleti ablakai kitörve, de legalább a teteje felújítva.

A Nemzetitől a Baross utca felé az egykori Kádár cukrászda, az ipartestületi székház, a sarkon lévő bazár egy-egy emlék Szolnok aranykorából. Ahogy a Tisza part felé a Sütő köz sarkán lévő bérház, a valamikori rendőrség és a mellett álló bérpalota is éppúgy megérnek egy pillanatot, mint a másik oldal földszintes, mára üzletekké alakított házai.

A maga nemében igazi különlegesség a harmincas években – a remélt, de rövid második aranykorban – épített Hitelbank, amit két oldalról sajnos már a nyolcvanas-kilencvenes évek házai fognak közre. Szerencsére a hatvanas években indult átépítéseket az 1960-ig Ságvári út, majd 1990-ig körút megúszta. Az ötvenes évek építészetét az egykori Ságvári Művelődési Ház utcafrontja jelezhetné, ha néhány éve, felújítás címén nem csúfították volna el.

Szapáry Gyuláról először 1891-ben nevezték el az utcát. Abban az évben, amikor az addig már háromszoros miniszter, többszörös országgyűlési képviselő éppen az ország miniszterelnökeként ténykedett. Az 1832-ben Pesten született Szapáry Szolnok országgyűlési képviselőjeként, illetve a Tiszántúli területek megszerzésével járult hozzá annyira a város fejlődéséhez, hogy kiérdemelje a közterületet. Az 1905-ben Abbáziában elhunyt politikus nevét 1949-ig viselte az utca, majd 41 évre megkapta Ságvári nevét.

Érdekesség, hogy az átkereszteléskor még csak a Baross úttól a mai Tiszai hajósok teréig terjedő szakasz viselte a baloldali mártír nevét. A Ságvárit ugyanis akkor még a Kereskedelmi Bank szecessziós épülete zárta le, amit csak bő évtizeddel később dózeroltak le, hogy megnyissák a mai Ságvári körutat. A városfejlesztésnek köszönhetően 1960-ban ismét átkeresztelték, és lett a Várkonyi tértől a Tiszáig Ságvári körút.

Második nevét a rendszerváltás után kapta vissza. Egykori fényét azonban még keresi. A Tiszai hajósok tere felé nyíló kisebb üzletek és vendéglátóhelyek reményre adnak okot. Az igazi virágzása azonban elképzelhetetlen – a gazdasági fellendülés mellett – a közlekedés átszervezése, a több tonnás kamionok kitiltása, a járdák és az épületek felújítása illetve néhány új funkció kitalálása nélkül. Szolnok aranykorának őrzője megérné a fényesítést!