2025.08.27. (szerda)

Nehéz, de jó

Nehéz, de jó

Dátum:

Nemcsak a színészektől, de a nézőktől is komoly teljesítményt követel a szolnoki színház új darabja. A Stuart Máriának ugyanis nem könnyeden szórakozni vágyó kívülállókra, hanem a művel együtt gondolkodni tudó résztvevőkre van szüksége. Kihívás, de megéri.

Tudom, hogy recenziókban nem illik „poénokat” lelőni, de most megengedő leszek, mert Csiszár Imre rendezésében szerintem mindenki máshol találhatja meg a maga csemegéjét. Nekem akkor jött el a katarzis, amikor a Stuart Mária kivégzésről rendelkező papírt, Mária halála után, az egyik szolgán kezdték keresni. Azaz a mindenki számára kellemetlen és nehezen meghozható döntést egy udvaroncra kenték, hogy a hatalom moshassa kezeit. Mai magyar valóság a XVI. századi Angliából.

Egyébként egy idő után úgy kezdtem nézni Schiller jó kétszáz éves darabjának szolnoki adaptációját, hogy a konfliktusokat, a szereplőket próbáltam maira fordítani. Roppant könnyen ment, amitől hirtelen izgalmassá vált a darab. Így pedig már nem egy történelmi dráma elevenedett meg a színpadon, hanem sok-sok mai történet. Pitiánerségek, kisszerűségek, árulások, megcsalások, hatalom és a hatalomban ülők keserves, gyarló kínjai. A helyszín pedig éppúgy lehet egy munkahely, mint a kis- és nagypolitika vagy éppen egy családot átszövő alattomos háború.

Őszintén megmondom, hogy a szolnoki Stuart Mária nemcsak a színészeknek komoly kihívás, de nézőként sem kis feladat. Ezért előre szólok, ne sértődjön meg senki se a színpadon, se a nézőtéren, ha ritkásak lesznek a széksorok, vagy szünetben párologni kezd a közönség. A bemutatón sem volt ez másként. De hát a színház egy játék, amiben vagy részt akarunk venni, vagy nem. Viszont, ha részesei akarunk lenni, úgy fogunk jól szórakozni, hogy használtuk az agyunkat, valódi nézőként viselkedhettünk. És valljuk be titkon magunknak, ez azért legyezgeti a hiúságunkat. Jólesik a ritkán csöpögtetett manna!

Vitathatatlan, hogy a darab két hőse Molnár Nikolett, mint Stuart Mária és Radó Denise, mint Erzsébet. Előbbinek az őrület határán egyensúlyozó figuráját fizikailag sem lehet könnyű megformálni. Radó Denise pedig a két felvonásban az uralkodót és a nőt szinte minden elképzelhető alakban megmutatja, és olyan érzelmi, szellemi hullámvasúton száguld velünk végig, hogy szinte szétfeszíti a darabot.

Ám legyünk igazságosak. A két nő játékához ezúttal is nélkülözhetetlenek a gyarló, a szoknya és a hatalom után loholó férfiak. Akik ráadásul remek megformálásban lépnek a szolnoki színpadra. Barabás Botond hangjával, mozdulataival, mindenével játszik, és egy olyan figurát gyúr össze, amiben sokszor rá se ismerünk. Mondhatnánk, hogy ha jó talajon, értő kertész dolgozik, beérik a gyümölcs. Ami Dósa Mátyásra is épp ennyire igaz. És ne feledkezzünk meg a talán méltatlanul kis szerepekre kárhoztatott Ifj. Jászai Lászlóról sem, aki tulajdonképpen a történet egyik mozgatójaként végig fontos szereplő, amit méltó módon old is meg.

Már megszokott, hogy a szolnoki bemutatók esetében nem hagyhatjuk szó nélkül a jelmezeket, amihez ezúttal a díszlet is csatlakozik. A nézőtér plafonjára is visszatükröződő, a nézőket szinte felfaló, funkcionális, de mégis egyszerű színpadkép zseniális. Székely László díszlettervező ezzel a munkájával legalább annyira fontos alkotója a darabnak, mint bármelyik színész. Szakács Gyöngyi ruhái pedig ezúttal is szépek és jellemet ábrázolóan beszédesek. Barabás Botond piros tenyerű kesztyűje, Radó Denise vörös kosztümje, Király Attila piperkőc ruhája Dósa Matyi egyszerűségével ellenpontozva mind-mind egy külön fejezet ebben a történetben.

Így visszagondolva a premierre, hirtelen az hasított belém, hogy volna még mit nézni a szolnoki Stuart Márián. Volna ezen még felfedezni való bőven. Lehet, hogy újra megnézem.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról valók.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Két szolnoki könyvbe mondta

A Hatvanas előtt találkoztak először. Több mint három évtizede a Kadi büfé vendégei voltak, és Kukujára is emlékeznek. Bérczes László Mucsi Zoltán című beszélgetőkönyvében annyi a szolnoki utalás, hogy nem szolnokiaknak szóló lábjegyzetekkel kellene ellátni.

A mi vizünk

A még csak tervezett Tisza szálló szomszédságába egy olyan fedett, emeletes sportuszodát álmodtak 1926-ban, aminek külön lejárata lett volna az élő Tiszára. Az ezt bizonyító eredeti tervrajzot (is) láthatják a Szolnok vízellátását bemutató kiállításon, a VCSM Felszíni Vízműjének egyik folyosóján.

Örökre itt áll teljes úti kosztümben

Keresek egy képet. Majdnem negyven éve készült Velemben, apai nagyanyám és Törőcsik Mari mosolyognak rajta egymásba karolva. "Itt állok teljes úti kosztümben..." Amikor felöltözve várok a többiekre, hogy végre induljunk, gyakran mondom ezt, közben belül Törőcsik Marit hallom.

Radó-féle klasszikus

Azért jó Radó Denise rendezte klasszikusokat nézni - Jézus Krisztus Szupersztár, Padlás és immár a My Fair Lady -, mert nem megismétel és kliséket illesztget, hanem az alapokat úgy díszíti fel az ötleteivel és a mellékszereplők játékával, mint amikor a fenyőből karácsonyfa készül.