2025.08.27. (szerda)

Jenei: Toronysisak

Jenei: Toronysisak

Dátum:

Katolikusnak kereszteltek, népszámláláskor mégsem vallom magam felekezethez tartozónak. De azért templomban vagy templomok környékén kicsit sűrűbbnek érzem a levegőt.

Süt a nap ebben a hirtelenjött nyárban, s miközben verem a klaviatúrát, ki-kitekintek a nyitott ablakon, s a lassan lombosodó fák mögött megcsillan a vártemplom toronysisakjának friss rézborítása.

Amikor ideköltöztünk, még nem takarták el az azóta magasabbra nőtt fák a városrész fölött ágaskodó pléhszürke keresztet, mostanra viszont gyakorlatilag észrevehetetlen lenne a levelek mögött sisakostul, ha azt nem újítják föl, a keresztet pedig nem vonják be aranyfüsttel.

Húsvét előtt kezdődött: ipari alpinisták csüngtek a torony körül, a faszerkezetet bontották, javították. Cudar idő volt, szeles, az eső is szemerkélt, s rossz volt nézni az építőket, ahogy ott fönn himbálóztak a tartóköteleken – talán azért is, mert a magasban elfog valami halvány tériszony (amelyet csak félig vallok be magamnak is, s inkább arra fogom, hogy nem bízok eléggé az anyagban: félek, nem tart meg az erkély, a létra foka, a függőhíd, letörik az ág). De azért ahányszor arra mentem, mint egy gyerek, mint a kisfiam, úgy bámultam, hogy mi zajlik fönt. Először azt gondoltam, valami beázást kell helyrehozni, aztán olvastam valahol, hogy ennél több: kifényesedik a torony teteje. Még az is megfordult a fejemben, mit szólna hozzá a társadalmi-szociális kérdésekre érzékeny dél-amerikai katolikus hagyományból érkező új pápa (aki szegény, illetve a szegényekért fellépő egyházat látna szívesen), hogy éppen most, amikor válság, pénztelenség van, templomot cicomáznak. De hát én a népszámláláskor sem vallom magam felekezethez tartozónak.

A templomtorony azonban folyton magához rántja a tekintetem. Amikor még csak a csupasz tartódeszkák látszottak, akkor is, amikor meg kezdték fölerősíteni a rézlemezeket, még inkább. Ha a színház környékén jártam, vagy a vasúti híd felé, akkor is kikerestem a vártemplom egyre nagyobb felületen csillogó tetejét, s azóta sem bírok betelni a látványával. Másként mutatja magát különböző napszakokban, attól függően, merről és milyen magasról tűz rá a nap. Néha szinte az egész toronysisak (ezekben a napokban kéredzkedtek elő passzív szókincsemből a toronysüveg, toronysipka szavak is) szemvakítóan ragyog, másszor csak egyik oldalán harap bele fény, de még esténként is valami mélybarna, belső ragyogást áraszt, mint egy gyönyörűen hullámzó, titokzatos gregorián.

Felújítás közben leszedték a toronyórákat is, amik aztán a templomfalához támasztva sokkal nagyobbnak mutatták magukat, mint hittem róluk. Rendbe hozták, átfestették, de lehet, hogy ki is cserélték őket. Igaz, a toronyban most is mindig ugyanazt az időt mutatják. Mintha megálltak vagy még el sem indultak volna. De a nap körbejár, megnézi magát erről is, arról is a toronysisak vörösrezében. Ha meg rápillantok a frissen aranyozott keresztre, méretét az órák átmérőjéhez hasonlítom, s tudom, hogy nagyobb, hatalmasabb, mint korábban gondoltam. És átcsillan a levelüket gyorsan növesztő fák koronáján.

Állandóság vagy a változás? Végül is mi az otthonosság?

Jenei Gyula

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Díjak a szolnoki filmfesztiválon

Rófusz Ferenc és Szemadám György kapta a XVII. Szolnoki Nemzetközi Képzőművészeti Filmfesztivál idei életműdíját. A zsűri négy kategóriában díjazta a legjobb filmeket, hat alkotót pedig elismerő oklevélben részesített. A Magyar Művészeti Akadémia különdíjat ajánlott fel.

Sírni egy állomáson

A peronon zongora, az évszázados épületben gyorsétterem, világmárka kávézó, illatos pékség és olyan központi váró, hogy királyi palotáknak is díszére válna. Ja, igen: egy európai vasútállomásról van szó. Ahol csak áll a magyar utazó, és egyszerűen nem érti, hogy nálunk ezt miért nem lehet így.

Poznanból Szolnokra

Nem fogok történelmi túravezetést előadni a Nagy-lengyelországi vajdaság fővárosáról, arra ott vannak az útikönyvek meg turisztikai honlapok. Viszont elmondok néhány olyan élményt, amelyek arról szólnak, miket lenne jó, akár egy lengyel nagyvárosból is hazahozni, Szolnokra.

Barcelonát látni és tapasztalni

Szerintem Szolnok (is) boldog lenne, ha egyszer eljutna odáig, hogy megöli a turizmus. Persze Szolnok és Barcelona ezen a téren sem összevethető, de azért a katalán fővárosban is van néhány dolog, amit szívesen hazahozna egy "gyilkos". Megelőzés vagy azonnali alkalmazás céljából.