2025.08.27. (szerda)

Kívülálló nosztalgia

Kívülálló nosztalgia

Dátum:

Röhögtem volna negyedszázada, ha azt jövendölik, hogy majd egy zöldre festett ZUK kisteherautót fogok a legtöbbször körbejárni egy veteránautó-kiállításon, és a Mercik meg a Cadillacek helyett a fehér Zaporozsec fogja megdobogtatni a szívem. Változik a világ.

Valaki azt kérdezte, hogy mi a fenének kell minden évben kimenni a Veterán Jármű Találkozó kiállítására a Tiszai hajósok terére, mivel szerinte ott úgyis mindig ugyanazt, vagy valami nagyon hasonlót lehet látni. Hát persze! Én se értem, hogy mi a frászkarikát lehet évente nézni egy virágkiállításon, egy lovasbemutatón vagy az utazásexpón. De ne vitatkozzunk! Fogadjuk el tényként, mindenkinek megvan a maga mániája. Amiből nálam az következik, hogy most már évről évre nagyon várom a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Veterán Autós-Motoros Klub találkozóját, ami egy kvázi kiállítással zárul a gyaloghíd lábánál. Ahol – nem mellesleg – minden évben van valami újdonság.

Nálam tavaly a parancsnoki GAZ vitte el a pálmát, idén pedig a zöld ZUK kisteherautó. Annak ellenére, hogy míg az előbbihez hasonlóban sokat utaztam gyerekként, ZUK-ban talán soha sem ültem. Viszont rengeteget láthattam belőle a hetvenes-nyolcvanas években, hiszen a sütőipartól kezdve, a különböző szolgáltatókon és maszek zöldségeseken keresztül nagyon sokan használtak ilyen autót. Ami talán csak a karosszériájában tért el a Nysától, és sok hasonlóságot mutatott a Warszavákkal, amelyek mára szintén kivesztek az útjainkról. Márpedig, ha egy-egy kipusztuló félben lévő állatért, egy romosodó szép házért tudunk aggódni, megtehetnénk az ilyen járgányokért is.

Ezért is jártam többször körbe a Tiszai hajósok terén ezt a nagyon szépen felújított ZUK-ot. Arra nem emlékszem, hogy ilyen színben forgalmazták volna őket – nekem a szürke rémlik -, de ez semmit nem von le a tényből: legalább egy ép darab van az országban. Tudom, hogy itt-ott felbukkan még egy-egy használat közben – mintha Szolnokon is lenne egy a lomisoknál -, de azoknak annyi az esélyük a túlélésre, mint a szibériai tigrisnek az újgazdag orosz házibuliban. Biztos, sokan kiugranak az ablakon az ötlettől, de én még államilag is támogatnám egy-két ilyen régi autó megőrzését, hisz ezek is a múltunk részei.

Speciel a Zaporozsec a gyerekkoromé is. Nagyapámnak ugyanis ez volt élete első autója, amit 1974-75 körül vett át a Merkúrtól, és majdnem tíz évig szolgált a családban. Nem volt egy csúcsmodell, hangos és büdös is volt, viszont akkoriban már az nagydolognak számított, hogy nagyapámnak autója volt. Ezért is dobogtatja meg a szívem az a fehér, OT-s rendszámú Zapi, ami szolnoki illetősége révén nemcsak az ilyen kiállításokon, de olykor a város utcáin is feltűnik. Esküszöm, ha vasárnap délelőtt választanom kellett volna a téren felsorakozott járgányok közül, hát a Záporjóska a dilemmát okozók egyik lett volna.

Bár a kék S100-as Skoda is nagyon elgondolkodtatott, amihez hasonlót nemcsak a nagybátyám, de az egyik ismerősünk is hajtott. Persze, akkoriban a mi Zsigulinkhoz képest az egy megalkuvásnak tűnt – az elől lévő csomagtérrel -, a mából nézve azonban elfogadható alternatíva. Sőt, van ebben a cseh csodában valami megmagyarázhatatlan szépség, amit csak a sport coupé változat tudott überelni. No meg a Skoda Felicia cabriolet, ami számomra már a nyolcvanas években is maga volt a vágyálom.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy gyerekként nem a nyugati járgányokért rajongtam. Persze, a hetvenes-nyolcvanas években nem azt terveztük, hogy majd felnőttként Ladánk, Skodánk, netán Moszkvicsunk lesz. És igen, a külföldi filmekben látott autók hoztak lázba.

Mint a mostani kiállításon is feltűnő Ford Gran Torino, ami mindenkinek azonnal beugrik, ha a Starsky és Hutch című közepes krimisorozatra gondol. Amiből bennem csak annyi maradt meg, hogy Amerikában olyan szabadság van, hogy a rendőrök a kocsijuk ablakán keresztül szálnak be. Esküszöm, megfordult a fejemben a Tiszai hajósok terén, hogy kipróbálom ezt az opciót.

Persze nem tettem, mert tudom, hogy egy kiállításon mindent a szemnek, semmit a kéznek. Főleg, hogy ebben az esetben nagyon tisztelem a veterán járgányokba fektetett munkát és tudást. Amit olyan jó évről évre szemügyre venni.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Vendégposzt: Ünnepeltük Európát

Hatalmas játszótérré alakult a budapesti Millenáris park a 6. Európa Napon. A kárpátaljai Nagyszőlősön Természetesen együtt szlogennel ünnepeltek, Brüsszelben kinyitották az uniós épületek kapuit, Pécsett és Debrecenben pedig színes forgatag várta a helyieket.

Innen mesélek

Ez egy rendhagyó kiállításajánló, hiszen a szerző a maga által összeállított, június 10-től egy éven át látható szolnoki színháztörténeti kiállítást ajánlja a nagyérdemű figyelmébe. Az "Innen mesél nektek..." című tárlat egyrészt épület-, másrészt társulattörténet. A Szigligeti kép lépcsőházában.

Nehéz, de jó

Nemcsak a színészektől, de a nézőktől is komoly teljesítményt követel a szolnoki színház új darabja. A Stuart Máriának ugyanis nem könnyeden szórakozni vágyó kívülállókra, hanem a művel együtt gondolkodni tudó résztvevőkre van szüksége. Kihívás, de megéri.

Jutalom nekik és nekünk

Sokszor azon vettem észre magam, teljesen belefeledkezem a játékukba, és hirtelen arra riadok: miért hallgatom ki ennek a két szerelmes fiatalnak a beszélgetését. Azt hiszem, ezek azok a pillanatok, amikor azt mondják: a színpadon megtörtént a csoda.