Hatan ültünk a Budapestről Szolnokra tartó IC első osztályú kocsijának egyik kupéjában. Öt férfi és egy fiatal hölgy. Volt, aki útközben még dolgozott, más szunyókált, és akadt, aki viszonylag sokat, a hallgatóságával nem sokat törődve telefonált. Abonyt elhagyva ért oda a kalauz. Kiderült, hogy az ifjú hölgynek nincs helyjegye, sőt jegye is a másodosztályra szól. A vasutassal megbeszélték: ad egy pótjegyet, és majd Szolnok után – ahol a vonat félig kiürül – a lány átmegy egy másik kocsiba, ahol, még helyet is foglal neki.
Amikor kilépett a kupéból a kalauz, a hosszan telefonáló rögtön szóba elegyedett a hölggyel. Ez első osztály? Tette fel a naivnak tűnő kérdést, holott a jegye neki is oda szólt. Járt ő már sokfelé a világban, és sorolta az ismerős országokat. Ez nem első osztály – jelentette ki. Ez egy nagy szar, mert itt minden úgy szar, ahogy van – folytatta. Ebben az országban nem lehet élni, innen el kell menni – jelentette ki egyre emelkedő hangon.
Tessék, semmi akadálya – szólalt meg számomra teljesen meglepő módon a kupé legidősebb utasa, egy Buddha formájú és habitusú úr. Talán még azt is hozzátette, hogy senki sem marasztalja a fiatalembert. Aki azonnal nyeregben érezte magát és kijelentette: el is fog menni, mert ebben az országban minden szar, hiszen a politikusok mindent ellopnak.
Nálam itt pattant el a cérna. Nem azért, mert politikus lennék vagy fogadatlan prókátorként bárkit védeni szeretnék. Hanem, mert a fiatalember a vonatút felében, telefonon azt intézte, hogy ki és hol lép vissza a képviselőségtől, mivel az állam nem készpénzben, hanem csak utalványokkal támogatja az indulókat. Illetve melyik haver, hol áll majd be pénzért ajánlásokat gyűjteni, és hogyan lehet okosban, pénzt szerezni a közelgő választási kampányból.
A tiszta erkölcs. Aki erre azért érzi magát felhatalmazva, mert itt minden szar, és amúgy is, a politikusok is mindent ellopnak.
Szerény nyomott véleményem szerint – hogy Hofi Gézát idézzem -, pontosan ezért tartunk itt. Mert a büdösre mindig rányomunk egy fedő büdöset – hogy Fábry Sándort is citáljam. És félreértés ne essék, nem mérem magamat hozzájuk, de hozzá kell tennem: mert mindig mások a hibások, mi soha. Hiszen mindig tiszták, becsületesek és fedhetetlenek vagyunk, csak a mocskos, tolvaj és börtöntöltelék többiek miatt nem halad az ország. Amit ezért el is kell hagyni. Mert, akkor mi már el leszünk valahogy, a többi tízmillió meg kit érdekel – hogy ide facsarjam még Darvas Ivánt is A tizedes meg a többiek egyik jelenetéből.
A magam részemről senkit nem tartanék vissza. Alapvető emberi jog mindenkinek eldönteni, hogy hol akar élni és boldogulni. Azt viszont egyre nehezebben viselem, hogy lassan nekem kell rosszul éreznem magam, mert kalandvágyból maradok. Komplett idióta, megalkuvó és társutas vagyok?
És néha Szolnokon, szolnokiakkal folytatott élő vagy virtuális beszélgetések után is így rézem magam. Mert mintha örömet okozna, hogy ekézzük mindazt, ami bennünket körülvesz. Nem állítanám egy percig sem, hogy itt minden tökéletes. Azt viszont ki kell kérnem magamnak, hogy valaki azt feltételezze rólam, olyan idióta vagyok, hogy egy szar helyen éljek. Beképzelt vagyok, és ahol én élek a családommal, az egy jó hely. Legfeljebb jobbá tehető. Ha maradok, maradunk. És mondjuk, értelmezni tudjuk azt a talán Kennedytől származó mondást, hogy „Ne azt kérdezd, mit tett érted Amerika, hanem, hogy te mit tehetsz érte”.