„Színházba tessék járni”
Az idén Jászai Mari-díjjal kitüntetett Járai Mátét, a Győri Nemzeti Színház színészét tavaly ismerhette meg a szolnoki közönség az Egy bolond százat csinál és a Bál a savoyban című daraboknak köszönhetően. A két produkció meghozta számára a sikert, a szolnokiak körében is kedvelt színésszé vált. Ebben az évadban a Cabaret-ban mutathatta meg tehetségét.
– Mikor és hogyan került kapcsolatba a színészettel?
– Szerintem kétféle színész létezik. Az egyik, aki sose akar színész lenni, és teljesen véletlenül kerül erre a pályára, és olyan, amilyen én is vagyok, aki egész életemben erre készül. Emlékszem, kiskoromban elvitt az édesanyám színházba, és 5-6 évesen, amikor nagyapám feleségét, Törőcsik Marit először megláttam színpadon, akkor tudtam, hogy nekem is itt kell dolgoznom.
– Hogyan kerül a Szigligeti Színházba?
– Vendégként vagyok itt évek óta. Balázs Péter igazgató három évvel ezelőtt rendezett Győrben egy Neil Simon vígjátékot, ismerkedtünk meg. Az első szerepeim Szolnokon tavaly az Egy bolond százat csinálban és a Bál a Savoyban voltak, idén pedig a Cabaret-ban játszom. A jövőről meg majd beszélünk, ha már lehet róla.
– Több színházban is láthatjuk. Ki tud emelni egy olyan darabot, amit a legszívesebben játszik mostanában?
– Van egy szerepem Győrben a Kripli című darabban, amiben egy 16 éves, testi fogyatékos fiút alakítok. Hihetetlen sikert hozott nekem, amit díjakkal is visszaigazoltak. Úgy érzem, ez a szerep a szívemhez az egyik legközelebb álló. A zenés produkciók közül pedig egyértelműen a szolnoki Cabaret. Amikor már tudtam, hogy színész akarok lenni, akkor mindig bennem volt, hogy a Cabaret-ban egyszer eljátszhassam a konferanszié szerepét. Egyszer már játszhattam is 2010-ben. Akkor ezzel a darabbal szerződtem át a Szegedi Nemzeti Színházból Győrbe. Aztán idén Szolnokon ismét megkaptam ezt a lehetőséget. Nagyon örülök, mert a két rendezés teljesen különbözik. Újra kellett tanulnom a szövegeket, újak a táncok, tehát gyakorlatilag a megjelenések száma egyezik csak meg. Egyébként minden fellépést nagyon várok, mert van benne izgalom, hogy mindjárt be kell lépni a színpadra, hiszen a szerep szempontjából ez nagyon szétszabdalt előadás.
– Van olyan darab, amit most szívesen eljátszana?
– Gyerekkorom óta minden előadást úgy nézek, hogy abban mit játszanék el. Így később a Dzsungel Könyvéből Ká szerepét, a Fekete Péter címszerepét, egy csomó olyan szerepet, mint például a konferanszié is, amire vágytam, megadatott. Nagyon régi álmom, hogy a Rémségek kicsiny boltjából eljátszhassam Seymour szerepét. Ez egy zenés darab, ami gyerekkoromban olyan hatással volt rám, hogy úgy érzem, azt egyszer milyen jó lenne eljátszani. Jövőre egyébként egy újabb álmom teljesül, ugyanis Győrben én leszek Wolfgang Amadeus Mozart az Amadeus című darabban, ami Mozart és Salieri furcsa viszonyáról szól. Nagyon vágytam eljátszani egy ilyen őrült zenész szerepét. Az lesz jövőre az első munkám Győrben. (…)
– Mivel motiválná a mai fiatalokat, hogy járjanak többet színházba?
– Ez azért nehéz, mert ha valaki a színházat, mint műfajt eleve nem kedveli, akkor lehet, hogy nehezen tudnám rávenni, hogy márpedig érdemes színházba járni. Én azt tudom mondani, hogy el sem bírom képzelni, hogy miként lehet színház nélkül élni. Azért kell színházba járni, mert egyszeri és megismételhetetlen minden este. Ahány előadás, ahány színész, annyi új világ nyílhat meg az ember előtt. Meg lehet kedvelni egy színészt, egy rendezőt, vagy egy előadást, ami miatt újra és újra érdemes eljönni, újra és újra azt az érzést át lehet élni. Húsvér embereket nézni szerintem egyedülálló. Tehát színházba tessék járni, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor éri olyan jó élmény az embert, ami miatt beleszeret. Nagyon jó találkozási pont is, és nagyon jól el lehet róla beszélgetni, ugyanúgy, ahogy filmekről. Ráadásul, ha az ember színházba jár, magyar színészeket néz, jó esetben, testközelben beszélhet velük, ami ritkán adatik meg egy film végén.
Komlós Alexandra, Szabó Viktória
