2025.12.7. (vasárnap)

Parti-Túra zárás katonákkal

Parti-Túra zárás katonákkal

Dátum:

A Parti-Túra Szolnoki Szimfonikus Nyár koncertsorozat immár hagyományosan a Regionális Katonazenekari Fesztivállal zárul augusztus 29-én, amit idén újra a Kossuth téren láthat a közönség. Nemcsak a szimfonikusok, de a Honvéd Férfikar is együtt zenél majd a katonákkal.

A Regionális Katonazenekari Fesztivál sokáig önálló őszi programja volt a szolnoki kulturális életnek. Eleinte szeptember közepén rendezték, majd néhány évig szeptember elsejéhez, azaz a Város Napjához kapcsolódott, míg 2012 óta a Szolnoki Szimfonikus Zenekar több szabadtéri koncertből álló sorozatának záró produkciója lett. A helyszín is változott az elmúlt években, hiszen tavaly és tavalyelőtt a megújult Tiszai hajósok tere fogadta be a zenészeket és az érdeklődőket, idén azonban újra az eredeti helyszínen, a Kossuth téren vonulnak fel a katonazenekarok.

Az idei nagyszabású koncert első részében a fesztiválon résztvevő négy katonazenekar mutatkozik be, így a szolnoki Légierő Zenekar mellett ismét láthatók lesznek Hódmezővásárhely, Kaposvár és Budapest helyőrségeinek zenekarai. A közönség újra láthatja a mindig nagy népszerűségnek örvendő úgynevezett gyep show-t, illetve a zenés alaki gyakorlatokat.

A Parti-Túra Szolnoki Szimfonikus Nyár koncertsorozat házigazdája a Szolnoki Szimfonikus Zenekar a koncert második részben lép színre a fesztiválon résztvevő katonazenekarokkal közösen. A szimfonikusokat ez alkalommal is Izaki Maszahiro, Szolnok város főzeneigazgatója vezényli majd. Kuriózum, hogy a fellépőkhöz ezen az estén a Strausz Kálmán Liszt-díjas karnagy vezetésével működő, negyvenfős Honvéd Férfikar, Európa egyetlen hivatásos férfikórusa is csatlakozik.

A Magyar Örökségdíjas kórus rendkívül gazdag és változatos repertoárral rendelkezik. Műsorrendjén egyaránt megtalálhatók a világhírű oratórikus művek, a népszerű operák és az örökzöld operett dallamok is, valamint a férfikari „a cappella” kórusirodalom legjobb alkotásai. Mindezek mellett az énekkar természetesen szívesen kirándul a könnyűzene területére is, crossover koncertek keretében. A korábbi években dolgoztak már együtt Doráti Antallal, Fischer Ivánnal, Fischer Ádámmal és Kocsis Zoltánnal is, de már olyan neves külföldi karmesterek is álltak a kórus élén, mint Lamberto Gardelli, Juri Simonov, Giancarlo Viotti.

Az előzetes tervek szerint a nagyszabású koncerten elhangzik majd például a Bánk bánból a Hazám, hazám férfikari átdolgozásban, a Trubadúrból a Cigánykórus és a Katonakórus, de hallhatja a közönség Kodály Háry Jánosából a Toborzót illetve Weber Bűvös vadászából a Vadászkart is.

A koncert helyszíne a Kossuth tér, ahol ezúttal is mobil nézőteret helyeznek el a szervezők, akik eső esetén a tiszaligeti Városi Sportcsarnokba várják az érdeklődőket az idei Parti-Túra Szolnoki Szimfonikus Nyár záró koncertjére.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Székelyt nézni kell!

Szolnokon még csak vendégjátékként volt látható Székely Csaba dráma, így ha a legjobb kortárs magyar drámaíró darabjait akarjuk megnézni, vendégségbe kell menni. Például a Pinceszínházba.

A világ Magyarországon

A világon számtalan Magyarországnál sokkal rosszabb hely van. De azért a világ legjobb sajtófotóit felvonultató kiállítás helyszíne sokat elárul rólunk, meg az országról is, ahol élünk.

Operamese felnőtteknek

Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.