2025.12.7. (vasárnap)

Ritka séták Szolnokon is

Ritka séták Szolnokon is

Dátum:

Az épített örökség megismertetését tűzte célul az 1991-ben indult Kulturális Örökség Napjai program, aminek immár évek óta Szolnokon is vannak rendezvényei. Idén a Város- és a Megyeháza vezetett bejárása mellett, akár a Damjanich Múzeum restaurátor műhelyébe is benézhetünk.

Ha valakinek nem ugrana be, hogy pontosan melyik is a Kulturális Örökség Napjai rendezvény, akkor talán segít, ha az mondom: az, amelyiken olyan helyekre is be lehet jutni, ahová egyébként nem vagy nehezen. Cizellálni is tudom a népszerűsítést: ilyenkor fordul elő, hogy nemcsak megnyílnak a ritkán látható épületek kapui, de az is megesik, hogy érdekes személyek mutatják be a saját épületüket, munkahelyüket. A korábbi években így fordulhatott elő, hogy miniszterek, cégvezetők, színházigazgatók vagy éppen népszerű színészek kalauzolták az érdeklődőket egy-egy helyszínen.

A rendezvény honlapját (www.oroksegnapok.hu) böngészve kiderül, hogy érdekes helyszínekben és programokban a szeptember 20-21-ei hétvégén sem lesz hiány. A minden évben valamilyen téma köré szerveződő Kulturális Örökség Napjai szervezői ebben az évben a 200 éve születet Ybl Miklóst, a 100 éve kitört első világháborút és a 70 éve történt holokausztot állították a középpontba. A fővárosban lesznek programok például szépen felújított, Ybl tervezte lakóházakban – a lakók szervezik -, vagy éppen a vízművek kőbányai, földalatti víztárolójában, de a Parlamentben és a Várkert Bazárban is. Ráadásul sok helyen a kiállítások és múzeumok ingyen vagy jelentős kedvezménnyel várják a látogatókat, sőt sok intézmény plusz programokat, tárlatvezetéseket, sétákat is szervez az eseményhez kapcsolódóan.

Immár hagyomány, hogy Szolnokon is vannak programok a Kulturális Örökség Napjain. A Damjanich János Múzeum restaurátor műhelye például szombaton 9-14 óráig várja az érdeklődőket, de vezetett séta is lesz az egykor szállodának készült épületben. A maga nemében különleges programoknak ígérkezik a negyed egykor kezdődő séta a Megyeházán, ahol minden bizonnyal nemcsak a két ütemben történt építkezésről, az egykori falfestményről és emléktábláról lesz majd szó, de esetleg a megye és a kormányhivatal vezetőinek szobáiba is bekukkanthatunk. Idén a Városházán is lesz vezetett túra, ami előtt azonban érdemes lesz meghallgatni Sisa Béla Szolnok építészete a historizmus jegyében című előadást az immár Hubay Ferenc nevét viselő Díszteremben.

A Kulturális Örökség Napjai jellegzetessége, hogy az épített örökségre nemcsak az épületekben, de a közterületeken is felhívja a figyelmet szervezett séták és túrák keretében. Ebből a szempontból érdekesnek ígérkezik a vasárnap 14 órakor, a Tiszai hajósok teréről induló kerékpártúra, aminek a szervezők a Nagy háborúra emlékezve címet adták.

Természetesen érdemes Szolnok határain túl is kalandozni ezen a hétvégén, hiszen például szombat és vasárnap is 10-18 óráig várja a látogatókat a mezőtúri vasútállomás felújított, műemléki felvételi épülete, amit még a XIX. században a Tiszavidéki Vasút építtetett. De a másik irányba is indulhatunk, mert például Jászberényben, a Déryné utcában álló Jászkürt Fogadó nyitja meg a kapuit szeptember 20-21-én, a Kulturális Örökség Napjain.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

A demokrácia a te erőd

Olyan országban szeretnék élni, ahol a helyi demokrácia születésnapján a kormány azt hirdeti, hogy akár a reklámjukat is megkérdőjelezheted, lehetsz bármilyen, szükség van rád.

Székelyt nézni kell!

Szolnokon még csak vendégjátékként volt látható Székely Csaba dráma, így ha a legjobb kortárs magyar drámaíró darabjait akarjuk megnézni, vendégségbe kell menni. Például a Pinceszínházba.

A világ Magyarországon

A világon számtalan Magyarországnál sokkal rosszabb hely van. De azért a világ legjobb sajtófotóit felvonultató kiállítás helyszíne sokat elárul rólunk, meg az országról is, ahol élünk.

Operamese felnőtteknek

Aki látta az OSZT-on a budaörsiek Az igazság gyertyái című előadását, annak fel kellett kerüljön a „térképére” ez a főváros széli társulat. És meg kell néznie új darabjukat, a Répakirályt.