2025.08.27. (szerda)

A tér csodálata

A tér csodálata

Dátum:

Még ha esetleg nem is rajonganak a kortárs, modern festészetért, akkor is nézzék meg Véssey Gábor tárlatát a Szolnoki Galériában, ugyanis hatalmas képei azt is remekül illusztrálják, hogy milyen fantasztikus kiállítóhely az egykori zsinagóga. Ami közelről érthetetlen, távolról összeáll.

Véssey Gábor Munkácsy-díjas festőművész május 17-ig Szolnokon látható képeinek többsége olyan méretű, hogy azokat nemcsak a lakásunkba nem tudnánk bevinni, de legtöbbjüket egy sima múzeumban sem lehetne kiállítani. Nem tippelném a méreteket, de ha nem feltekerve érkeztek az alkotások a Galériába, akkor daru és kamion kellett a műterem és a kiállítótér közötti mozgatásukhoz. Amiből az is következik, hogy egy ritkán látható tárlattal van dolgunk, hiszen a fővároson kívül kevés település tudná fogadni ezeket a munkákat.

A képek méreteiből következik, hogy ezt a kiállítást egy kicsit másként kell nézni, mint amiket a Galériában megszokhattunk. Véssey Gábor festményei ugyanis közelről át- és beláthatatlanok. Sőt, közvetlenül előttük állva, olyan érzés támadhat a nézőben, mintha a szénnel meghúzott kontúrokat rendetlenül töltötte volna ki a mester. Aztán, ha elkezdünk hátrálni, vagy a Galéria másik oldaláról kezdjük nézni ugyanazokat a festményeket, akkor összeállnak a képek, megelevenednek a történetek, és rengeteg részlet rajzolódik ki a kész műalkotásokból. És már csak azon fogunk mosolyogva bosszankodni, hogy mégis vissza kell a képek mellé sétálnunk, mert rájövünk, mennyire fontosak a címek is. Amelyek – ezt akkor is leírom, ha hülyén hangzik, bár kortárs tárlatokon olykor nem annyira – szerintem nagyon szoros összefüggésben vannak az alkotásokkal. Az Ugró Mozart, A Csokonai a fonóban vagy éppen a Hazatérő szamuráj láttán majd megértik, miről beszélek.

Természetesen el tudom fogadni, hogy elsőre megdöbbentőek a hatalmas, élénk színekkel megfestett, groteszk és olykor erotikus figurák. Ám, ha egy picit nyitottan közelítenek a Galériánkat összezsugorító, a láthatóan azonos stílusú alkotásokhoz, akkor akár jól is szórakozhatnak. Mert elképesztő lendület és energia van ezekben a képekben. Kicsit olyan érzés fog el közöttük a legjobb nézőpontot keresve, hogy mindjárt szétfeszítenék az épület falait. Valahogy egy furcsa világ vibrál és mozog a Galériában, amit szerintem kár kihagyni.

Ugyanakkor! Bár a megnyitón is ott voltam, és vasárnap is visszamentem fotózni – szóval Véssey rajongó lettem, amiért köszönet Verebes Györgynek -, vannak hiányérzeteim. Először is olyan jó lenne tudni, hogy a képek többsége miért csak az elmúlt tíz évből való? Az alkotó egy ma is tartó korszakával van dolgunk, vagy valamiért csak az utóbbi évek munkáit hozta el? A kiállított képek kiknek a tulajdonában vannak? Már felfedezték Vésseyt a magángyűjtők, a nagy közgyűjtemények, avagy a műteremből leválasztott raktárának fest? És egyáltalán, miért nincs legalább egy szórólap arról, hogy ki is a festő, mi is a kiállítás rendezőelve, miért jött létre Szolnokon ez a tárlat? Persze tudom, hogy ma már mindenki okostelefonnal jár még kiállításra is, és ha valamire nagyon kíváncsi, megkeresheti. Ám a magam példáján tudom, hogy az állításom második fele ebben az esetben nem igaz. Igenis kellenének információk, hogy ne csak befogadó legyek, hanem kicsit értő is a Fénytörések című kiállításon.

Na, majd legközelebb! Amikor mindenki elhiszi, hogy szombaton délután is érdemes Szolnokon kiállítást nyitni, meg amikor a reklámra is jut végre valami. Mert a hely, az alkotó, a szervezők és mi is megérdemelnénk.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide a nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Fiatal matuzsálem

Tulajdonképpen tényleg nincs nagy jelentősége annak, hogy hány éves a színház épülete. Mert a teátrumok esetében még inkább igazak Gárdonyi szavai, miszerint nem a falakban van az erő. Hanem a társulatban, amelyik folyamatosan változik, és így mindig fiatal marad.

Nemcsak Németország

Mácsai Pál miatt ültem be a Volt egyszer egy Németország című német mozira. És egy olyan filmet kaptam, aminek nem akartam, hogy vége legyen. Mert bár nehéz időkben, nehéz kérdéseket vet fel, emberi hangon mesél emberi történeteket. Ráadásul rólunk is szól vagy szólhatna.

A show folytatódik

A Czukor Show című magyar filmről megjelent elmarasztaló kritikák ugyanazon a tévedésen alapulnak. Dömötör Tamás filmjét a délutáni, fogatlan beszélgetős tévéműsorok dokumentarista paródiájának akarják láttatni. Holott nem az. Hanem egy elsőfilmes egészen jó játékfilmje. Szolnoki szereplővel!

Boldogabb új életet!

Goda Kriszta új filmje minden fanyalgás, remakezés, címadási vita ellenére nemcsak remek év végi vígjáték, hanem olyan tanulságos dráma is, amiben az operatőr, a rendező és színészek is elsőrangú munkát végeztek. A BÚÉK feloldása más is lehetne, de ezt döntse el mindenki a mozikban.