2026.01.21. (szerda)

Vissza 1985-be!

Vissza 1985-be!

Dátum:

Hajlamos vagyok a túlzásokra, de tényleg úgy érzem: A kvarcóra hét dallama című regénynél szolnokibb mű eddig nem született. Ebből pedig az következik, hogy szerintem a szolnokiak számára ez egy erősen ajánlott olvasmány. Pedig a Szolnok szó le sincs írva benne.

A kvarcóra hét dallama című regény olyan, mint egy időgép. Úgy repít vissza a múltba, pontosabban a nyolcvanas évek közepének Szolnokára, mint Marty McFlyt a Delorean az amerikai klasszikusban. Számomra olyan éles képet rajzol az akkori városról, hogy ha a fiam kíváncsi lenne azokra az időre, amikor én annyi idős voltam, mint most ő, csak a kezébe kellene nyomnom Benedek Szabolcs új regényét. Olvassa és utazzon vissza a múltba, ahol akár velem is összefuthat!

Ha egy szóval kellene meghatároznom a regény műfaját, akkor elsőre azt mondanám: krimi. Mert 1985. április 4-től különös halálesetek kezdik borzolni a meg nem nevezett – de számunkra azonnal ismerős – város, és egy 12 éves, nem kevésbé ismerős kisfiú mindennapjait. Azonban igazságtalanság lenne csak kriminek nevezni ezt a könyvet. Mert van benne egy hatalmas adag szociológia, gyermeklélektan, helytörténet, sporttörténet, amiktől a sztori főszála mellett kibontakoznak a Kádár-kor utolsó éveinek szürke, elhallgatott hazugságoktól terhes hétköznapjai.

Aminek én is a részese voltam. Mert, akik a nyolcvanas évek közepén jártak iskolába, azok bizony oroszt tanultak, versenyeztek azon, hogy Ki tud többet a Szovjetunióról, és közben persze arra vágytak, ami Nyugatról jött, és azon versengtünk, ki szerez előbb jegyet a legújabb amerikai szuperfilmekre a Vörös csillag moziba. Szerintem mindenkinek lett előbb-utóbb kvarcórája – ami még véletlenül sem az állami üzletekben lehetett beszerezni -, és mi, fiúk az első kétgombos után biztos, hogy vágytunk a zenélőre, meg a minden álmok netovábbjának számító számológépesre.

Bevallom, nem nagyon tudtam letenni Benedek Szabolcs regényét. És nem a krimi szál miatt, ami persze izgatott. Sokkal inkább azért, mert szinte minden oldalon magamra ismertem: ugyanazok a vágyak, kínok, remények, elhallgatások és kegyes hazugságok. Ha nem is rólam szólt a történet, de úgy éreztem, minimum osztálytársa vagy a barátja voltam annak a kissrácnak, aki ott botladozik az 1985-ös Szolnokon, a kor hazugságai között.

És persze amiatt is nehéz volt abbahagyni az olvasást, mert bár a Szolnok szó nincs leírva a regényben, minden oldalán a városban bolyongunk. A vasútállomás és a Tanúhegy környéke még akkor is felismerhető, ha a Szolnok, a Márka és a Jólét ABC-k neveit megváltoztatta a szerző, aki hősét a Csanádi körúton, a piros iskolában és a József Attila lakótelepen mozgatja. Egyértelműen felismerhető a Pártház, a Vízügyi székház, a Megyei Tanács és a Szapáry úti régi rendőrség is, a Tiszaligetről meg a Véső úti vívócsarnokról nem is beszélve. Sőt, a kriminek komoly lendületet adó Antikváriumot is oda képzelem, ahol most van, és 1985-ben is volt, amikor még a Gólya ABC felirata világított be a kirakatán.

Mondom, hajlamos vagyok a túlzásokra. Ennek a regénynek ugyanis egy baja van. Hogy véget ért.

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Bonzsúr valóság?

A menekülő svájciaktól gyermeke német tanulását féltő riportalany, vagy a svájci polgárháborúról tudósító színesbőrű riporterek legalább annyira szólnak rólunk, mint a svájciakról.

Jókor rossz helyen

Az Árvát a forgatás idején 12 éves Barabás Bojtorján miatt volt érdemes elkészíteni, és legfeljebb miatta érdemes megnézni. A történet, a dialógusok és a trükkök ugyanis vállalhatatlanok.

Szentebúcsú

Sokmilliót elpókerező fiatal magyar orvosok. Esküvő előtti legalizált félrelépés és vicces tudatmódosítók. Rosszul világítva, vágva, se füle, se farka mesében. Szente Vajk Legénybúcsúja.

Herendi kettő

Attól, hogy Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők alulmúlja a tavalyi Futni mentemet, egyszer meg lehet nézni. Fiatal színészeket foglalkoztat és Tompos Kátya előtt is tiszteleg.