Mindez a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építészek Kamarája és az Építész Egylet által az idei Építészet hónapja alkalmából, a Tisza moziban rendezett kiállításon jutott eszembe. Részben azért, mert az elmúlt években volt már a mozi kávézójában hasonló tárlat, részben pedig a most látható három diplomamunka okán. A valamikor Szolnokon érettségizett építészhallgatók ugyanis a Szolnoki Művésztelep bővítését választották első nagy szakmai munkájuk témájául, és nemcsak mesterségbeli tudásukról, de határtalan fantáziájukról is bizonyosságot adtak.

Nem tudom, miként kezdődik egy-egy ilyen diplomamunka kidolgozása. Az azonban jól látható, hogy 2010-ben, 2011-ben és 2014-ben is volt a Budapesti Műszaki Egyetem Középület Tervezési Tanszékén olyan lehetőség, miszerint a Szolnoki Művésztelep Gutenberg tér és Bástya út felé eső sarkára lehetett megálmodni az újabb műtermeket, kiállítótereket és közösségi helyiségeket. A három alkotó – Marton Noémi, Pálinkás Csaba, Majercsik Laura – olyan terveket tett le az asztalra, amelyek közül én bármelyiket szívesen látnám a Művésztelep kerítésénél. Egyrészt mert a helyhez képest megdöbbentően modernek, másrészt pedig természet közeliek és ettől szerethetőek. Azaz, ha csak az egyik is felépülne, olyan új középület jönne létre az 1902-ben alapított telepen, amelynek csodájára járnának, és egy kicsit megbolygatná azt a környéket.

Persze sejtem, hogy ezekből a tervekből sem lesz soha semmi. Miként dossziékban maradtak a torkolathoz tervezett közösségi ház vagy éppen a Mustármag óvoda kertjébe megálmodott koncertterem, netán a Damjanich uszoda telkére tervezett fürdő és szálloda rajzai. Ugyanakkor nagyszerű, hogy születnek, és olykor versenyeznek tervek. Miként az is, hogy a tudhatóan soha el nem készülőket időnként kiállítják a Tisza moziban.

Milyen jó lenne az ilyen soha meg nem valósult terveket, a megszületésük és meg nem valósulásuk történetét időnként egy városi kiadványban megjelentetni. Mert ez nemcsak arra lenne jó, hogy a tervpályázatokon „elbukott” álmokat a megvalósultakkal összevessük, de mondjuk arra is, hogy a soha meg nem épített ötleteknek is nyoma maradjon. Ráadásul egy ilyen, rendszeresen megjelenő kiadvány talán ösztönözne is az álmodozásra.

És mivel hiszek abban, hogy a jó dolgok vad álmokkal indulnak, a jövő Szolnoka miatt egyáltalán nem bánnám, ha nemcsak az építész pályát választó, egykor itt érettségiző egyetemistákat és főiskolásokat lehetne rávenni az ilyesmire. Mert a vendéglátás, a turizmus, a kereskedelem, de a logisztika, a beruházások, a városfejlesztés, a szociológia terén is lehetne olyan álmokat szőni, amelyeknek nem kell mind megvalósulniuk, de ha megmutatjuk őket, mint most a Tisza moziban a három építész terveit, talán jobb irányba kormányozhatjuk Szolnokot.

(A kiállítás október 14-ig látható a Tisza mozi kávézójában.)