Akik már szavazhattak akkor, netán megérintette őket a változás szele, és valamilyen módon részesei akartak lenni a rendszerváltásnak, azok biztosan emlékeznek arra, hogy az 1950-ben bevezetett tanácsi rendszert leváltó, első önkormányzati választás még kétfordulós volt. Ráadásul a mainál jóval több körzetben lehetett egyéni képviselőt választani, és listáról is sokkal többen juthattak a várost 4 éven át irányító új testületbe. Az viszont már keveseknek ugorhat be, hogy az új parlament által 1990 nyarán kialakított törvényi feltételeknek megfelelően 1990. szeptember 30-án és október 14-én zajlottak a rendszerváltás utáni első helyhatósági választások. (Nem véletlenül lett szeptember 30. az önkormányzatok napja!) Mindennek köszönhetően 1990. októberben megalakulhattak, az eredeti mandátumuknál néhány hónappal tovább szolgáló tanácstagokat váltó képviselő-testületek. Mivel Szolnok lakossága meghaladta a 10 ezret, az akkori több mint harminc képviselő egyik első feladata volt a város első polgármesterének a megválasztása. Aki Kőnig László lett.
Az elmúlt negyedszázadot sokféleképpen lehet értékelni. A magam részéről azt gondolom, hogy a tanácsi rendszert felváltó önkormányzatiság alapvetően jól lett kitalálva, demokratikusan működött és működik, és beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az persze más kérdés, hogy a nagyjából jól megfogalmazott keretekkel hol és hogyan tudtak élni. A tudatlanságból, rosszindulatból, kapzsiságból, nemtörődömségből eredő hibákért a törvényalkotók csak részben vonhatók felelősségre. Sokkal kevésbé, mint az adott település lakói, akik lényegében saját ügyeik intézését, közös dolgaik megoldását bízzák a választott önkormányzati képviselőkre. Miután láttam már belülről és nagyon közelről, kívülről is jó pár helyhatóságot dolgozni, felvállalom, hogy szerintem minden településnek pontosan olyan az első embere és a képviselő-testülete, amilyet megérdemel. Ha tetszik, ha nem, a választott képviselők nagyon pontos leképezései az adott település lakóinak, szellemi képességeikkel és tenni akarásukkal egyetemben. Értük és tetteikért mi, választók vagyunk felelősségre vonhatók, másra nem kenhetjük, ha valamit elbaltázunk.
Az elmúlt negyedszázadot csak korlátolt pártpolitikai szempontból lehet ciklusonként értékelni. Szolnok és a szolnokiak szempontjából ez a 25 év ugyanúgy egy egység, mint amikor az általános vagy a középiskolai évekről beszélünk. Lehetek gyenge tanárok, felesleges órák, elfecsérelt hetek-hónapok, a végeredmény, hogy mire elég a megszerzett tudás, az egész intézményt minősítik. Ha pedig az új évfolyamon tanítók nem építenek a korábbiak munkájára, megette a fene az egészet. És bizony az emlékezet olyan, hogy ha az elődeinket nem tiszteljük, az utánunk jövőktől sem számíthatunk másra.
Jártam már olyan városházán, ahol a korábbi városvezetők fotói, mandátumok évszámaival az önkormányzati üléseknek helyet adó díszterem előtt lógnak falon. Bukkantam már olyan települési honlapra, ahol az elmúlt negyedszázad valamennyi testületének összetételét – a külsős bizottsági tagokkal, sőt a munkát segítő jegyzőkkel és aljegyzőkkel együtt – el lehet olvasni. Sőt, hallottam már olyasmiről is, hogy a korábbi településvezetők nélkül helyi ünnepség sem képzelhető el. Nem azért, mert ugyanazon a politikai oldalon állnak vagy, mert minden ügyben ugyanúgy gondolkodtak. Nem! Talán a múlt tisztelete okán.
Azt gondoltam, hogy e negyedszázados évforduló kapcsán, a magyar önkormányzatiság apropóján, az országnak oly nagyon szükséges megbékélés jegyében, legalább helyben kezet nyújtanak egymásnak azok, akikre mi az egyik legfontosabb tulajdonunkat, a lakhelyünket bíztuk és bízzuk. Nem kényszerből, 99%-os szavazati aránnyal, hanem tényleg szabad akaratunkból választva.
De ez az ünnep elmúlt.