Nem tudom, a szoljon.hu milyen információkból dolgozik, de szeretném jelezni, hogy a Tünde helyén már kvázi élelmiszerbolt is működik. Nagyjából pont ott, ahol negyedszázada még a legendás hely bárzongorája állt. Számomra ugyanis az igénytelen pult kínálata egyenlő sok éjjel-nappaliéval, és attól, hogy szemben, egy máshonnan hozott cukrásztermékeket kínáló pult áll, a Tünde már nem cukrászda. Hanem egy kiskapu, amin keresztül a vasárnapi nyitva tartást is meg lehet bundázni. Éppen ezért Lipóczki úr cikkbeli első megszólalása már erős kontraszt a valósághoz képest.

A szoljon.hu írásának legnagyobb érdeme, hogy nagyjából kideríti, kik tehetnek a Tünde jelenlegi állapotáról. Mivel a cikk végén a városháza sajtószóvivője is megszólal, és arra utal, hogy nem ebben állapodtak meg a bérlővel, joggal feltételezhetjük, hogy a Tünde Szolnoké. Vagyis az enyém is. Tehát minden, ami ott zajlik, az a választott képviselőim és az általuk irányított hivatal tudtával, azaz beleegyezésével vagy nemtörődömségével történik. Amire csak azt tudom mondani, ha a köztudottan birtokomban lévő házamat kiadom albérlőknek, és ők ott kuplerájt működtetnek, az én szégyenemre lesz a házamban bordély, az én nevem kapcsolódik össze a kurvákkal.

Mindezek mellett az is kiderül a cikkből, hogy a várostól a Tisza szállót a kínaiaknak eladó Lipóczki János vette bérbe a helyet. Az persze nem világos, hogy a jelenlegi szecessziós kolbászost, az abonyi cukrászdát és az éjjel-nappalit közvetlenül ő működteti, avagy továbbadta a „lehetőséget” alvállalkozóknak. Mondjuk, a megyei napilaptól elvárnám, hogy egy témának ilyen alapossággal menjen utána.

Ami azonban igazán felbosszantott, az Lipóczki úr kijelentése. Idézem: „Egy igényes, nívós vendéglátóhelyet álmodtam meg, de erre a városban nem volt kereslet”. Azaz ismét másokban van a hiba. Mint, amikor én a magyar csapat kapitányaként a foci vébé kupájának az átvételéről álmodtam, de nem sikerült, mert az edzőkben nem volt kereslet a játékom iránt. Megtörténhetett volna, csak mások elgáncsolták a szép álmot.

Lipóczki úr hol él? Javaslom, hogy sétáljon el a Liliomfi étteremhez! Péntek délben nem tudtunk beülni, mert teltház volt. Vagy hétköznap este nézzen be a Halászcsárdába, lehet, hogy ott sem fog tudni leülni. De ne beszéljünk éttermekről, mert a Tünde arra nem alkalmas. Járt már hétvégén a Zagyva cukrászdában? Az utcán kígyózik a sok igénytelen szolnoki. A Marcipán megvan? A nívótlansága okán virágzik évtizedek óta. Jó, ezekhez több éves kitartás, tőke és talentum kell. Nézzük a pár éve nyílt szolnoki kávézókat! A Contadorban, a Freiben, a Kossuth téren lévő általában jó forgalmat bonyolító helyeken járt már?

Lipóczki úr mi a frászkarikáról hadovál? Egyetlen mondatban miért jelenti ki az egész városról, hogy igénytelenek lakják, mert csak a hurka-kolbászosba térnek be? És a szoljon.hu miért nem teszi helyre az ilyen sértést?

Lipóczki úr, ha ilyeneket beszél, komoly szakmai kihívásokkal küzd, miként a város is, ha az üzlethelyiségünket ilyen emberre merészeli bízni. A fenti példák ugyanis igazolják, hogy Szolnokon igenis lehet minőségi, nívós és színvonalas vendéglátást művelni, amit a szolnokiak hajlandóak megfizetni. Azt viszont kikérem magamnak – nagyképűen sok szolnoki nevében -, hogy valaki a saját sikertelenségét úgy kenje ránk, hogy bennünk keresi a hibát, és nem magában.